Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Az Nagy Októberi Baloldali Szuperprodukció (élménybeszámoló)

Mivel a legostobább aktuálpolitikai párhuzamot már délelőtt kimerítette az MSZP színeiben Molnár Gyugyi, aki szerint Nagy Imre a haladó baloldal hőse és a jobboldal át akarja írni 56′ történetét, a nap nagy kérdéseiből csak az maradt, hol tart most Gyurcsány Ferenc rehabilitációja, illetve hány retikülcsapást szenved el bátran a fütyülésbe beleszerelmesedett haladó értelmiség. Régi hobbink a tüntetéseken való bámészkodás. Még …

Több »

Nem tudom, hogy olvastak-e ma 24.hu-t, de ami ma ott megjelent…. az egy rakás szar (ezért nem kell kattintani)

Műfajilag valahol a Népmesék Leninről és Sztálinról című nagyszerű kötet és a tudnodkellpontinfo közé lehet belőni a cikkecsekét. Röviden összefoglaljuk, ezért csak ne kattintsanak rá a likevadász cím ellenére. Van a nagyszerű és mértéket adó Népszabóság újságírója, aki nem csak az írott, hanem a kimondott szavak mestere is, és egy tanulságos tanmese keretében a retrográd fasisztát is pillanatok alatt demokratává …

Több »

Ennél a sajtószabadságos párbeszédnél a Monty Python nem írt szebbet

Fél füllel hallgatjuk, fél szemmel követjük a Népszabadság kollektívájának mindent elsöprő rohamát, ahogy próbálják bevenni felfüggesztett munkahelyüket és kimenekíteni a magányosan pusztuló fikuszokat és páfrányokat. Nemrég hangzott el a következő párbeszéd. A leírás persze nem tökéletes, emlékezetből követtük el. Azt hittük, hogy nem engednek ki. Én nem akartam kijönni, bent követeltem a sajtószabadságot. Mi már rendőrt akartunk hívni. Ők is …

Több »

Meglátni és megszeretni?

Ha jól sejtem, mindenki találkozott azzal az okfejtéssel, miszerint a déli, határmenti országrészekben azért szavaztak kevesebben, mint az országos átlag, mert „ők már láttak migránst és rájöttek, nem kell félni tőlük”. Jelentem, a haladó értelmiség sajnos ismét pont elkerülte egymást a valósággal. De majdnem sikerült. Alapvetően a mögötte meghúzódó logikai is meglehetősen sajátos. A libnyafi kizárólag az introspekció módszertanával próbálja …

Több »