Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Most sem szerettük meg az ellenzéket

Az ellenzék, vagyis az ideiglenesen Magyarországon állomásozó liberálisok több módon viszonyultak Trianon 100. évfordulójához. Voltak, akik nemzettestvéreikkel, a románokkal ünnepeltek, voltak, akik megpróbálták elmagyarázni nekünk, hogy tulajdonképpen jól jártunk, és voltak, akik a szimpla szavazatmaximalizálási célból úgy tettek, mintha éreznének valamit. A kedvencem az a kretén, aki ugyan más kontextusban (feketék jogai Amerikában), arról értekezett pár napja, hogy Sárközi negatív …

Több »

Amíg Amerikában gyújtogatnak a nem nácik, nálunk a „nácik” békés megemlékezést tartanak

Amerikában, a demokrácia őshazájában éppen gyújtogatások vannak. Illetve azok mindig vannak, mint Franciaországban is például, ami a demokrácia másik őshazája tudvalevőleg, csak mindennapi események lévén nem kerülnek be a mainstream liberális propaganda orgánumaiba és így a világsajtóba sem. Eseménnyé akkor válnak az etikailag érzékeny propagandisták számára, ha valami olyan okot tudnak hozzá rendelni, amely igazolja a liberális világnézetet.  Rendőri intézkedés …

Több »

Hogyan szaporodnak azok, akik nem szaporodnak?

Hát, nyilván meggyőzéssel. Bizonyára ismerik annak a „főnemesnek” a történetét, akinek a családja évszázadokig ki volt halva. Ezt a viccet régebben, még egy generációval ezelőtt sem kellett elmagyarázni senkinek. A régi szép időkben valaki akár kreacionista volt, akár evolucionista, azt azért tudta, hogy ez a szaporodás dolog hogyan is megy. Az is igaz persze, hogy az érintettekben az nem merült …

Több »

Törvénybe kellett iktatnunk, hogy a lehetetlen az lehetetlen!

Óriási tévedés, ha valakinek a valódi nemét írják bele az okmányaiba! Az okmányok ugyanis közhiteles tények igazolására szolgálnak, tehát annak a bizonyítására, hogy az adott emberi lény mit hisz, és nem arra, amit a többiek gondolnak róla. Ugyanis az, amit a többiek gondolnak róla, az akadályozza az önkifejező szabadságát és így embertelen, mondhatni strukturális elnyomást valósít meg. És nekem még …

Több »