Boris Vian

Botka, Molnár és a demokratikus homokozó túlfoglalkoztatott kislapátja

Ha a nemzetközi helyzet éppen nem fokozódik, a töredezett baloldal cicaharcai és egymás tökének csavargatásai, vagyis a múlt és jelen szocialistáinak belharcai mindig gondoskodnak arról, hogy ne unatkozzunk. Twin Peaks ellenzékünk mai epizódja: Botka árulónak nevezte a 168óra csütörtöki számában a saját alelnökét, Molnár Zsoltot. Sőt, azt nyilatkozta, hogy nem fogja eltűrni az alternatív ötleteit (biztos Kispálra akarta cserélni a …

Több »

Az Orbán-fóbia fokozódik

Ha a jobboldalon vannak, akiknek minden rosszról Soros, vagy Simicska jut az eszébe, akkor ideje tükörbe néznie sokaknak a baloldalon is. Vannak ugyanis olyanok – ha a pártszimpátia arányaihoz mérjük, akkor talán többen is –, akiknek minden rosszról Orbán jut az eszébe. Például megbotlanak a küszöbben, akkor kurvaorbánoznak egyet, aztán elverik a gyereket, mert az is lesz nemfiatal és nemdemokrata, …

Több »

Ágica, a bölcs és igazságos

Kunhalmi színes jelenség. Különleges képessége, hogy bármikor képes egy teljesen értelmetlen mondatból mindenféle átmenet nélkül értelmetlen vihogásba váltani, és ezt a különleges képességét nem szégyelli rendre használni is. És szeret szelfizni. Nemhiába szakpolitikus, sőt, oktatáspolitikus ő az MSZP-ben. Persze a pride különleges alkalom, különleges, nálunk sokkal szebb, szabadabb, okosabb, egyszóval kiválóbb résztvevőkkel, így Ágica meglepetésszerűen fordított a sorrenden, most a …

Több »

Áder ellen is összenő, ami összetartozik

Minden jel szerint eljutottunk oda, hogy ma már inkább a szociknak kínosabb a cipőköpködéstől a néppártos vizslasimogatásig menekülő Jobbikkal való bratyizás. Jól látszik, hogy Vonáék már túl vannak ezen a szentségtörésen. Nekik már nem kell magyarázkodniuk, hisz kicserélődött a pártlelkük, amelyet ugye az elnök ad és vesz – ahogy az egy közösségben szerintük természetes. Aki pedig finnyás volt, már úgyis …

Több »