Boris Vian

Ha Gyurcsány combját tapizzák a moziban, arról is az Orbán tehet!

Hogy mi történt a Keleti pályaudvar melletti szállodában, már az is nehezen definiálható. Ünnep, megemlékezés, választási kis-nagygyűlés, lakossági fórum, vagy a Demokratikus Koalíció hatodik szülinapja? Aki a helyszínen volt, olvasott róla, vagy nézte a hitgyülis tévében, az mindenből kapott egy kicsit. Volt itt szó ’56-ról, a Fideszről, Orbánbasi bűneiről, a jobbikról, a baloldal helyzetéről, egy kis szakpolitikáról, megjelent Horn Gyula …

Több »

Együtt-PM – egy felmelegített flört margójára

Megnyugodhat a Budapest belvárosában sűrűsödő demokratikus felhő: az Együtt már nincs egyedül, a Párbeszéd pedig végre tud valakivel párbeszédet folytatni. Ugyanis bejelentették, hogy együttműködnek a következő, tehát a 2018-as választásokon. Újra együtt a párbeszéd. Hogy miként – azt még ők se nagyon tudják. De hát istenkém, nem lehet minden tökéletes… Van ennél kellemetlenebb megoldandó probléma is a törpepártok univerzumában. Így …

Több »

Szigetvári Viktor: Jó reggelt Magyarország, fogadjuk be az azeri melegeket!

Miközben hazánk leggátlástalanabb, egyúttal legfeleslegesebb politikusa, a kendermagos-együtt elnök JuhászPéter megannyi rombolás és balhé után új pólust akar építeni az egyszázalékos pártokból, a párt másik vezetője, Szigetvári Viktor ideológiai közleményeket gyárt. Ami tök természetes, stratégia szempontból érthető, hisz az előbbit vérbeli vezérnek, az utóbbit pedig okosnak tartották sokan – egész addig, míg egy pénteki napon arra nem ébred az ország, …

Több »

Hányan képzelik magukat következő miniszterelnöknek?

A parlament őszi első, igencsak mulatságos, ugyanakkor tanulságos munkanapján kiderült, hogy bizony nem szarral gurít a haladó és a néppártosodott ellenzék. Önbizalomtól telve és jókora nagy mellénnyel mennek neki a választási felkészülési időszaknak, de az összkép mégis inkább nevetséges, mint biztató. Legalábbis számukra. A miniszterelnök beszédére érkezett reakciók szerint ugyanis tényleg minden ellenzéki képződmény, még az egy százalék határán táncolók …

Több »