Aristo

Mi közünk a kurdokhoz?

„…az embereknek úgy kell ártani, hogy ne lehessen félni a bosszútól.” Machiavelli  Napjaink külpolitikai híreit uralják a török-kurd konfliktus eseményei. Ezek szerint a török hadsereg megtámadta a kurd enklávét, és ezzel újabb fejezetet nyitott a közel-keleti szenvedéstörténetben. Európában mindenki – én is – mélységesen sajnálja a kurdokat. Mi, magyarok különösen empatikusak lehetünk, hiszen hányatott sorsukat ugyan azoknak a nagyhatalmaknak köszönhetik, …

Több »

A betegség kora, avagy a kor betegsége

„A fegyelem ugyanis erény, az erény pedig igazságosabbá tesz. Fegyelmezett valaki, ha a vágya ellenére cselekszik, értelmétől vezérelve.” Arisztotelész: Eudémoszi etika Boldogult úrfi koromban, a Debreceni Egyetemen meghallgattam Benedek István elmegyógyász professzor előadásait. Nem sokra emlékszem belőlük, többnyire anekdotákat hallottunk tőle, ám egy mondat mindörökre megragadt bennem. Ez pedig így szólt: „Én, mint elmegyógyász, meg tudom állapítani, hogy ki beteg, …

Több »

Utazás a gének mélyére

„Az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz útat nem lelém.” Dante: Isteni színjáték Ne genetikázzunk! – szólt az SZDSZ-es intés, egy felemelt mutatóujj kíséretében. E tiltás – úgy tűnik – megszűnt, a genetika kiszabadult a karanténból. Ennek ékes példája, hogy maga Gyurcsány Ferenc elküldte valami amerikai cégnek a genetikai mintáját analízis céljából. A cél az …

Több »

Valami történik

„Ha egy dolog magyarázatához elégséges a hülyeség, akkor nem kell összeesküvést keresni.” Aristo: Világmagyarázatok Úgy esett, hogy kiszivárgott – immár ki tudja hányadszor – egy hangfelvétel, melyen KariGeri általános ellenzéki mindenre-jelölt, olyasmit mond, ami igen kellemetlen az őt futtató pártok számára. Ez annyira nem érdekes, lévén mindennapos, megszokott dolog. Furcsa azonban az ellenzéki függetlenobjektív média reakciója az eseménnyel kapcsolatban. Először …

Több »