Aristo

Egy Boomer vallomásai

„A fiatalok elvetemültek és semmirekellők. Sohasem lesznek olyanok, mint a régi idők fiatalsága. A mai fiatalok nem lesznek képesek megőrizni kultúránkat.” Babiloni tábla Kr. e 3000-ből Így, az év vége felé, szokás valamiféle mérleget vonni az elmúlt év eseményeiből és elgondolkodni azon: mit is jelentenek azok. Persze nem lesz ez sem objektív, sem pedig független, hiszen már az a tény, …

Több »

Karácsonyi emlék

„Hogyan kell a tökéletességre törekvő embernek élnie? Megvalósítani a nevezetes névtelenséget. Élj rejtett életet!”  Hamvas Béla A tanyavilágban, ahol felnőttem, a tél mást jelent, mint a falvakban vagy a városokban. A hó, a hideg ellenségek arrafelé. Járhatatlanná teszi az utakat, a tanyákat szigetekké változtatja át, ahol úgy élnek, ahogyan a nyáron felkészültek. A tanyasi ember önellátó. Az ennivalónak, a tél …

Több »

Isten rabjai

„Az ördög néha Szentírást idéz. A szent érveket felhozó gonoszság Olyan, akár a mosolygó gazember Vagy a rothadt szívű, piros színű alma.” Shakespeare: A velencei kalmár Bolygónk a Föld egy, a világűrben kerengő, nagyjából gömb formájú tébolyda. Az Ufók minden bizonnyal azért nem veszik föl a kapcsolatot velünk, mert ismernek minket, és – miután roppant okosak – tudják, hogy a …

Több »

Pisti a Járműjavítóban

A művészet feladata bemutatni azokat a hősöket és cselekedeteiket, akik a legnagyobb hasznára voltak az emberiségnek. Azokat, akik életükkel és tetteikkel érdemesekké váltak a példakép szerepére. Sajnos nem sokan vannak, ezért még fontosabb, hogy azon kevesek teret kapjanak, akik mégis. Erre tesz kísérletet a legújabb, legfüggetlenebb és legmerészebb színházi kezdeményezés, melyet most bemutatunk. Pisti a Járműjavítóban.  Termelési dráma Fjodor Gladkov …

Több »