Amerikának megint sikerült bebizonyítani, hogy egy patkány, ezúttal 20 iraki keresztény kárára.


Az egy dolog, hogy az amcsik közel-keleti destabilizációs ambíciói olyan jól sikerültek, hogy a Hummerek porfelhője mögül milliók vándorolnak ki Európa felé… és senki nem rója ezt fel nekik. Az viszont egy kicsit durva, hogy annyira sem hajlandóak kivenni a részüket a katasztrófahelyzet kezeléséből, hogy az Iszlám Állam elől menekülő keresztényeket (!!!) sem fogadják be. Sőt, a miheztartás végett még börtönbe is rakják őket.

Bubu Woodcutter

Ez történt a 20 iraki kaldeussal, akik az ISIS elől menekülve, a mexikói felől közelítették meg az Egyesült Államokat, mert oda vízum nélkül is sikerült eljutniuk. A lehetőségek, a melegházasság és a végtelen tolerancia hazájában cserébe most börtönbüntetésüket töltik határsértés vádjával, és valószínűleg jól meg is verik őket egy Szabadságszobor akciófigurával minden órában, tudják hol a helyük a világban.

Az már csak bónusz a történetben, hogy a menekülteknek családjuk is van az USA-ban és a törvények szerint így szabadlábon kellene védekezniük, mégsem engedik ki őket. Erre persze nem adnak hivatalos magyarázatot, ahogyan arra sem, hogy visszaküldik-e a szemétláda bevándorlókat oda ahonnan jöttek.

Azt persze elvárják, hogy mi befogadjuk az általuk földönfutóvá tett menekülteket, pedig nekik sem áll az érdekükben egy megosztott, keleti vírustól lázas, gyenge EU. Annak ellenére, hogy akkor kicsit félénken és esetlenül, de újra felnéznek majd a tengerentúli nagybácsira és rögtön aláírnánk a TTIP-ét. Hát anyád.

PS: Kim Lane Scheppele?


  tutiblog

A PS böllérblogja. Bővebben a Gy.I.K.-ben.

2 hozzászólás

  1. Szabó Csaba

    A Helsinki Bizottság és a többi ájvékoló figyelmébe ajánlom!!! https://drive.google.com/file/d/0By8Sry9Iql0UNzdQTnVKTVQ0S1NQV2pacWpnT2xBcHZVa1NF/view?pli=1

  2. Szabó Csaba

    A Helsinki Bizottság és a többi ájvékoló figyelmébe ajánlom!!! https://drive.google.com/file/d/0By8Sry9Iql0UNzdQTnVKTVQ0S1NQV2pacWpnT2xBcHZVa1NF/view?pli=1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük