Akkor mi is a baj a rezsicsökkentéssel?


Nem tud mit kezdeni a rezsicsökkentéssel Bajnai Gordon. Ez többek között abból látszik, hogy nagyobbnál nagyobb hülyeségekkel próbálják elmagyarázni a választópolgároknak, hogy a kormány népszerű intézkedése miért is rossz az embereknek. A „szakértő” Bajnaiék szerint a jó kormányzás első számú fokmérője például a tojás árának változása.
Azt most hagyjuk, hogy kár Amerikából pénzelni fenntartani a Haza és Haladás Alapítványt, ha csak ilyen szintű programokat tudnak ott kidolgozni. De a legszebb, hogy az egyik legnagyobb demokráciaféltő (Majtényi László) szerint is baromság Bajnaiék kampánya: ugyanis maga a jogvédő írta ki a Facebookra, hogy nem Orbán Viktor, hanem az EU tyúk ketrec szabványa okozta a tojás árának növekedését. Miért ne lehetne egyszer az életben igazmondással kampányolni? Az igazság erősebb a hazugságnál, mondták az újkor nagyjai, John Milton például. Hátha volt ebben valami.” Hiába, egyszer-egyszer a liberálisoknak is igazuk lehet…



Van itt még más is. Az Együtt 2014 szerint ugyanis az Orbán-kormány három éves regnálása alatt „soha nem látott mértékben”, 16 százalékkal drágult az élet Magyarországon. Ez azonban hamis állítás. A Haza és Haladás közgazdászai egyrészt ezek szerint tagadják a pénzromlás (természetes) létezését. Másrészt évtizedek óta először csökkenek a rezsiköltségekhazánkban, amelyek amúgy is az egyik legmagasabbak Európában. A kormány ezzel végre nem csak a nagy cégek érdekeit veszi figyelembe, hanem a polgárokét is (erről is szól a 2010-ben meghirdetett új közteherviselés politikája). Bajnaiék állítása pedig különösen annak fényében pofátlan, hogy 2002 és 2010 között háromszorosára emelkedett a gáz ára, kétszeresére a villany ára. Akkor valamiért nem kardoskodtak a rezsicsökkentés mellett. Bizonyára megvolt rá az okuk… (Folytatása következik)

  danielbakos

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük