A tankönyvügyészek már a vicchez is hülyék



Az Egymillióan a Sajtószabadságért úgy tudja, hogy a Gépnarancs azt írta, hogy a Csepeli György a facebook oldalán arról számolt be, hogy újra kiadtak és az iskolában kötelezővé tettek egy 1938-ban megjelent erkölcstan könyvet. És hogy az előszót Deutsch Tamás és Szájer József írta volna hozzá. Volt is ettől nagy rököny, siránka, nomeg fogcsikorga a millások között, hogy tejóisten holélünkmá. Persze voltak azon kevesek köztük, akik érteni vélték, hogy Csepeli György hírcsárdásra vette a figurát, és egy ilyen humorköpettel próbálta kifejezni véleményét a jelenleg zajló oktatási reformról.

Tóth Tihamér néhai veszprémi püspök könyve a 80 évvel ezelőtti erkölcsi normákat tükrözi, amelyeket ehelyütt nem kívánunk értékelni, mindenesetre egyes elemei valóban megmosolyogtatóak. Az elemzés helyett mi most azon legnépszerűbb milás kommentekből gyűjtöttünk egy csokorral, amelyek szerzői vélhetően bármit elhisznek, ha az Egymillióan úgy tudja, hogy a Gépnarancs azt írta…

És még szerencse, hogy nem lovallták bele magukat.


Ez a pap saját perverz godolatait irta le a könyvébe, közben az apácáknak sorba csinálták a kölköket nem véletlen a sok csecsemő csontváz a régi apáazárdák udvaraiban.Mérhetetlen sötétség és aberráció uralkodik ezeknek a papoknak az agyában.

Agymosás gyerekeinknek! Orbán lassan rosszabb mint Kim Dzong Un!

Mindig azt hiszem hogy ennél már nincs lejjebb, de mindig van! Mi a csuda ez??? Hol élünk, a középkorban? Na a papok csak hallgassanak, sok álszent, képmutató szentfazék! Mellesleg pedofilok ami ugye nem bűn?

Arról kellett volna írnia ennek az oltári baromnak, hogy a rohadt, mocskos pedofil papjaikat ki kell kasztrálni. A legnagyobb veszélyt az iskolás gyermekekre maga a papság jelenti.A sok visszafojtott nem vágy miatt a gyerekeken élik ki magukat és mocskos nemi vágyaikat.Százával buktak meg szerte a világban a katolikus papok. Gyermekek ezreit becstelenítették meg.Kíváncsi lennék rá, hogy ez a barom Tóth a takaró felett tartotta-e a kezét. Remélem leszáradt a farka a kezével együtt.

Orbán Mein Kampf-ja…

…a püspökök mind undorító állatok ….katolikus? református ? ..egyre megy !

Ilyen hülye agyament dolog amit itt ,össze irtatok,a társ iróval,csak aberrált,és szexuálisan teljesen tehetetlen kretének agyában foganhat meg. Mondom,hogy eljött az elsö éjszaka joga. A Fidesz nek szabad egyedül szexuális életet élni, mert a saját magjaikbol nevelik ki az után potlást. Merj csak hozzá érni ; kedvesedhez, párodhoz,erted jönnek és kasztrálnak! A nőkkel meg zárdába,ott csak szeletelt sárgarépa van!- bocsánat meg a veszprémi püspökk úr,hit hü,elkötelezet tomikánkkal. Látjátok ?! Fábry m.r évekkel ezelőtt figyxelmeztetett mindenkit; KEZEKET A PAPLAN FÖLÉ! IDŐBEN SZÓLT!

És végül a kedvencünk:

Szívesen röhögnék rajta, de inkább sírhatnékom támadt.

Ezúton szeretnénk fölkérni Csepeli Györgyöt, hogy óvatosabban, és kellő körültekintéssel próbáljon a humor eszközeivel élni, különben egy óvatlan elszólásával a millások között kirobbantja a szabadságharcot. Ám azt már a fent bemutatott szellemi nívó fogja irányítani és meghatározni, és nem biztos, hogy olyan országban akarna élni, még ha a mostaniban sem igazán szeret.

Mindenesetre nemcsak a millások félelmetesek. Boldog boldogtalan fenyeget halállal egy valahonnan kifényképezett, fél bekezdéseket se tartalmazó állítólagos tankönyvrészletek miatt. Persze, csak abba nem gondol bele egyik fajankó sem, ha a most őrületig fokozott tankönyv-recenzió néhány éve l
egalább kismértékben felizgatott volna bárkit is, akkor most nem lenne min hőbörögni…


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük