A színészek, a nők, a férfiak és a perverzek


Elindult a Weinstein ügy kapcsán a nagy heshtegMetoo kampány, minek köszönhetően immáron egy csomó nőről kiderült, hogy őket zaklatták. A zaklatási balhé egy etikailag elég (khm) szabadelvű társaságban, a művészek között tört ki. Az amúgy egyáltalán nem szimpatikus Schillingné (balliba) fújta be a másik egyáltalán nem szimpatikus (balliba) Martont, és lett a nagy feminista felháborodás, hogy a gonosz férfiak elnyomják a nőket. Érzékenyítő tréning kell! – hördült fel a nép, nemek egyenlősége, satöbbi.

Ám a vasgolyó elgurult, és most eltalálta Keró bácsit, aki a jelek szerint, legalábbis köznyelvileg buzi, akit ugye hivatalosan elnyomottnak kell tekinteni.

Keró bácsi, mint tudjuk, egy kedves művészeti igázgató volt, míg ki nem rúgták. Csak pár évtized után kiderült róla, hogy ő inkább a fiúkat szerette „elfenekelni”,  és az ATV egy interjúban azt is megpendítette, hogy egy, vagy két kiskorú áldozata is volt. Azóta azt tudni vélik, hogy kettő.

Ezt, ha a vádak igaznak bizonyulnak, úgy hívják, hogy pedofil buzi.

A különös fricskát a dolognak az adott, hogy Szabó Tímea előtte egy interjúban viszont a nemi szerepekről, meg a nők elnyomásáról beszélt. A kampányra teljes súlyával ránehezedő Gurmai Zita (elnézést, Zsuzsi!) rögtön követelni kezdte, hogy az Isztambuli-egyezmény fedőnevű, a férfiakat brutálisan diszkrimináló salátatörvény ratifikálását és jogrendbe illesztését, mert annyira súlyosnak tartja a nők helyzetét. Némely hülye színésznőcskék pedig egyenesen a hímek kasztrálásáról tettek fel zaklatott lelkiállapotban forgatott önvideókat.

Ám mint kiderült, van egy kurva nagy baj ezzel a egésszel, jött egy olyan szembevonat, amire a társadalmi kérdések és álproblémák iránt feltűnő érdeklődést tanusító libnyaf nem is számított.

Itt nem a nőket nyomták el kizárólag. Sőt, jellemzően buzi férfiak nyomtak el, zaklattak és erőszakoltak meg heteroszexuális férfiakat. És ami a legundorítóbb: gyerekeket.

A helyzet tehát úgy áll, hogy a Marton bácsit tulajdonképpen semmi olyannal nem vádolják, ami nagyon durva – vagyis eddig úgy tűnt, hogy zaklatott, roppant antipatikus volt, meg bunkó, de nem erőszakolt. Keró bácsi viszont, ha a vádak igaznak bizonyulnak, ha a szexuális tartalom is megáll, akkor sokat fog üldögélni. Ha szabad ilyen relativizálón fogalmazni, Marton bácsi ehhez képest hófehér ibolya.

A nemi erőszak, a zaklatás és az egyéb mocskosságok nem csak férfi és nő között történhetnek meg. Mert, joggal lehet a nők nevében azon morgolódni, hogy milyen bunkón nyomul egy férfi, sőt kell is, az erőszak pedig bűncselekmény, de ahhoz képest, hogy egy kisgyereket egy buzi megront, nos ez etikailag azért elhalványul.

Akkor kezdjük a kategóriákat szétszálazni:

A zaklatás durvábbik formája büntetőjogi kategória, neve szexuális kényszerítés, a Btk így fogalmaz:

196. § (1) Aki mást szexuális cselekményre vagy annak eltűrésére kényszerít, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

  1. (2) Két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki a szexuális kényszerítést

a) tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére,

b) a hozzátartozója, vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, illetve a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve

  1. követi el.

    (3) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a szexuális kényszerítést tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére követik el.

    A nemi erőszak pedig így szól az új Btk-ban:

    1. § (1) Szexuális erőszakot követ el, és bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki

a) a szexuális kényszerítést erőszakkal, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel követi el,

b) más védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotát szexuális cselekményre használja fel.

Ezekért bizony sok-sok évre be szokták zárni az embereket. Nem lenne etikus egy publicisztikában erről írni, de egy blogger leírhatja, mint következtetést:

Na, ilyen a mi balliberális elitünk.


  Templomhegyi Nyerőkő

6 hozzászólás

  1. Par hete Alfoldi szereposzto divanyara tettem volna fel a rekesz sort, mint elso homo. Elbuktam. 🙂

  2. Gáspár Anett

    És pontosan ilyen.
    Lefogadom, ha a háttérben nem ment volna a nyomás a kulturális tárca felől, az Operett vezetősége továbbra is szemet hunyt volna, elkent volna, összezárt volna.
    Őket is elő kellene venni. Mindenesetre eltiltani jó néhány évre még a pályázási lehetőségektől is.

  3. Faszombathy Pál

    Kevin Spacey is azért kapott, mert a magyarázkodásával úgymond ártott az LMBTQWERTY közösségnek. LOL

  4. És akkor bezárnak a színházak és eltûnnek, a filmek a hús vér emberek helyett majd nézhetünk animációt vagy bábszínházat.
    Ez kell nekünk? Kellett ez nekünk?

  5. Zoltán Tóth-nak van igaza: egyre inkább úgy tűnik, a demokratikusan liberális elit egy qurva nagy swingerklub!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük