A Nagy Egyesített Elmélet Összefogása – 2018


George Soros és Simicska Lajos erői frissen szabadulva a 72 órás önkényből húsvét hétfőjén egyesültek a képernyőn. Immáron végleg és visszavonhatatlanul megbukott az orbáni rendszer, hiszen ilyen hatalmas nyomásnak – amit Gulyás Márton és Puzsér Róbert nyom – képtelen lesz hosszútávon ellenállni.

A két gigász nagyhangú őrmesterei ugyanis harsány tévéshow keretében vázolták a remegő-reszkető, minden eresztékében recsegő Orbánnal szemben újszerű, és ezúttal bizonyára végre sikert hozó haditerveiket. Nem lennénk most a miniszterelnöki tükörterem helyében.

Végre valahára itt az az 5+5 pont, amit eddig minden értelmiségi és európai szürkeállományú politikacsináló balgán kihagyott a számításból.

Szerencsére azonban ez a két reneszánsz elme – a mindenre elszánt színházcsináló-kurátor és a mindenhez is értő független kritikus – kidolgozta az orbánellenes egységfront Nagy Egyesített Elméletét. Azt, ami fizikában még Einstennek se sikerült. A Nógrádi Györgytől ellesett know-how keretében pedig az egészet pontokba szedték, majd okosan megfordították, hogy igazán édes mézesmadzagként az előjátéktól jussunk el vele az orgazmusig.

Könnyed felvezetésként olyan döbbenetes, eddig nem ismert tényeket tudtunk meg, minthogy ma már minden hatodik magyar a határon túl születik (hvg.hu, de azóta sajnos kiderült mégse Londonban, hanem Romániában, Szlovákiában, Szerbiában, Ukrajnában), valamint, hogy Szlovákia, Csehország, Lengyelország már régesrég elhúzott, és már a bolgárokkal és a románokkal se bírunk az utolsó hely elkerüléséért (biztos a Ténytárról). Az EU pénzlélegeztetőjén vagyunk (esetleg Lengyel/Csaba László?), de elég lenne néhány bátor húzás, és máris minden helyrejönne.

10+1. Legyünk ismét köztársaság!

Na ez az, ami eddig még tényleg nem merült fel ötletként. Ki is szólt volna az elmúlt 6 évben a régi alkotmány mellett? Egyszerűen zseniális, végig itt volt az orrunk előtt és most Columboként visszafordulva az ajtóból hirtelen összeállt a kép. Megvan végre a bizonyíték, a kelepce, amibe becsalva az Orbánt ráverhetjük az egész balhét. Puzsér Róbert becsületére legyen szólva, ő megpróbálta Gulyás Márton értésére adni, hogy az új alaptörvény szerint is köztársaság az államformánk, de nem az (de-de, Márton, az!)

10. Önkormányzati reform

Minden jó alulról szerveződik. A helyi erők önrendelkezése a centrumnak is érdeke. Az önkormányzatiság költséghatékonyabb. A kicsi szép. Merjünk hát ismét kicsik lenni, és visszacsinálni mindazt a rosszat, amit a Fidesz az önkormányzatokkal tett 2010 óta. Ezeket a remekül működő önszervező köröket holmi álságos pénzügyi indokokkal visszatanácsosította Orbán. Nyilván az MSZP-SZDSZ is picit hibás volt a százmilliárdos anyagi csődért, de ez most mellékes, hiszen amit ők elkúrtak, azt a Gulyás-Puzsér kormány jobban fogja csinálni, ha kapnak végre egy kis esélyt!

9. Államilag garantált alapjövedelem

Igen komoly lista előtt állunk, ha ez a tétel pusztán a kilencedik helyre bírt felkúszni rajta! Lényeg a lényeg: Puzsér Róbert mindig a felelőtlen állami osztogatás ősellensége volt, de gulyás mártonék most meggyőzték, hogy egyetlen nagy osztás mégis jobb lesz, mint a sok kicsi. Csökkenthető vele pl a kínzóan óriásira dagadt állami bürokrácia is akár. Volt egy kis esély, hogy a röhögőgép elültével Sir Humphrey, a közigazgatási ügyek államtitkára benyit Puzsér miniszter irodájába, és sajátságos stílusában oktatja ki a naiv minisztert ennek lehetetlenségéről, de végül csak Gulyás Márton Siva-istennős karmozgása józanította ki a nézőt arról, hogy ez bizony most komoly. Ja, és Surányi György támogatja, tehát már Orbánnál nagyobb jobbos közgazdák is! Ha pedig lenne végre alapjövedelem, akkor az emberek egzisztenciális kiszolgáltatottsága végre megszűnne, és szabadidejükben Krisztusként főznének végre levest szegényebb embertársaiknak (akiket az alapjövedelem amúgy megszüntetett).

8. A politikai marketing korlátozása.

Eljött az ideje annak, hogy a tudatalattira ható agymosás helyett valódi pártprogramok csapjanak össze. Pokolba Kovács Pistivel, és az imidzskampányok helyett pármondatos, velős igazságok győzzék meg a választópolgárokat (pl. Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak!), úgy biztos jobb lesz majd minden. Persze azért a jó ügy érdekében talán mégis lehessen egy picit hatni az érzelmekre, főleg persze nekünk. Ezt majd még eldöntjük, kikristályosítjuk.

7. Két ciklus után valamennyi választott politikus takarodjon dolgozni!

Szerencsére a Momentum Mozgalom is ott ülhet valahol a stúdióban, hiszen ez az ötlet mintha nem véletlenül termékenyítette volna meg két hősünket. Orbán Viktorról köztudott, hogy soha életében nem dolgozott egy percet se, így miután már csak 8 évet ülhetne a bársonyszékben, nem csak egyszerűen elzavarnánk, hanem elzavarnánk dolgozni! Lehetőleg mondjuk közmunkásnak, vagy ilyesmi. A munka egyébként nemesít. Főleg, ha kritikusi, vagy kurátor-aktivista munkakörről van szó, ahol igazi workoholicoknak túlórákkal összejöhet simán heti 70-80 óra is, szédületesen pörgetve ezzel a GDP-t. Ezek a polgári munkák biztosítanák végleg, hogy az öreg nénik nem szeretnék többé rajongásig és unokájukként a Varangykirályt.

6. Többkulcsos SZJA

Az új szuperfegyver. Több adó, új SZDSZ! Talán ennyi szlogen még a korlátozott politikai marketingbe is belefér. Természetesen az alapjövedelem bevezetése dehogyis okoz majd adóemelést vagy a költségvetés összeomlását, de azért emeljünk mégis picit. A középosztály úgyis dőzsöl és a pasaparkban melegíti a medencéjét, tehát igazságosabb lenne így. Természetesen a középosztályt meg kell erősítenünk, hiszen ez minden demokrácia bázisa, de a többkulcsos adó pontosan erősítené ezt a középosztályt, hiszen évi 2 millió Forint felett keresni pont a polgárosodás ellentéte! Aztán legyen mondjuk adómentes a minimálbér. Ez már sikerrecept, hiszen 2002-10 közt is remekül bevált. Ezekkel a gyors és hatékony intézkedésekkel egyszer és mindenkorra bezárnánk a társadalmi ollót.

5. Kampányfinanszírozási reform

A nyolcadik pontban már erősen leszűkített marketinglehetőségek itt most végleg halálos döfést kapnak, hiszen többé nem hájas cilinderes kapitalisták, hanem mi fogjuk fizetni őket a saját kis adónkból. A privatizált demokráciát ezennel visszaállamosítjuk! A politikusok ne legyenek többé oligarchák és lobbik játékszerei. Lenne itt ezer jobb módszer. Közpénzkampányok vagy cetlik, tantuszok, játékzsetonok, amelyeket az állampolgároktól kell elnyernie a pártoknak. Így végre megszűnne a politika és gazdaság összefonódása, de legalább valós képet kapnánk arról, hogy mennyire fonódnak össze.

4. A nyugdíjrendszer szociális korrekciója

Fizessenek a gazdag nyugdíjasok! Legyen végre egyelő a nyugdíjrendszer! Ne legyen 13. havi elnevezés, mert ez demagógan hat, de annak összegét azért osszuk csak szét elméletben a szegény nyugdíjasok között, mert az nem. Ha megszűnne végre az ÁFA-csalás, akkor maradna pénz a nyugdíjakra, és befejezhetnénk a nyugdíjasok emeléssel való politikai manipulálását, így végre talán ránk szavaznának. Legyen inkább egy egységes középérték (miért nem alapnyugdíj? és az alapjövedelem helyett járna, vagy azzal együtt?) így végre a nyugdíjasok között megvalósulhatna a teljes egyenlőség és testvériség, vagy legalább kipróbálhatnánk a kommunizmust.

3. Választójogi reform

Legyen tánc meg zárcsökkentés? Na, ne! Vezessünk be végre műveltségi cenzust, dugdossuk vissza a Nagy Francia Forradalom szellemének számunkra inkább mégis kellemetlen részeit a palackba! Aki egy választást és a politikát összekeveri a táncolással, az ne szavazhasson (kivéve talán, ha az Oktogonon, de ez most mindegy)! Nagy kérdés perce, hogy a műveltségi beugróban mi legyen, és ki állítsa azt össze. Mondjuk az ország elsőszámú kvízprofesszora? Szinuszokat meg kotangenst ugye nem kell majd számolni, mert akkor félő, hogy Puzsér és Gulyás is hoppon marad. Táncolni amúgy alapvető és érthető jog, Pintér Béla meg Mundruczó Kornél is kaphatna kicsit több pénzt, és akkor tánc helyett őket is lehetne nézni vidéken, szóval ezt majd még jót veszekszünk, átgondoljuk és finomítjuk.

2. Oktatási reform

Orbán és bandája talán itt végezte a legnagyobb pusztítást. Megmérgezi a gyermekek lelkét, miközben magoltatja és fegyelemre szoktatja őket. 2010 előtt, a Harmadik Köztársaság virágkorában mindez még nem volt. Akkoriban sikerrel reformálták meg az érettségit, és olyan párt kezében volt a közoktatás ügye, amelyik nem engedelmes porosz droidokat, hanem szabadon bölcselő esztétákat, regősöket, csepűrágókat akart a magyar társadalom javára bocsájtani. Ezt a csodavilágot kéne visszahozni, esetleg valami teljesen újat teremteni helyére. Csak ne legyen végre napi testnevelés meg hit- és erkölcstan!

1. Arányos választási rendszer

Orbán antidemokratikus választási rendszere teljesen meghekkelte a demokráciát, ezért az arányosság elvéhez igazítva legyen minden annyi, amennyi! Magyarán és egyszerűbben szólva a krumplileves legyen végre krumplileves. Egyszerű és tiszta listás választásokat. Többé ne legyenek egyéni körzetek, mint Nagy-Britanniában, mert itt kizárólag a Fidesz számára kedvezhet ez. Úgyhogy bojkott a következő választásoknál, 100% Fidesz, és Orbán végre megretten, illetve megbukik majd! Kormányozhatatlan lesz minden, a magyar emberek ugyanis rájönnek végre, hogy Orbán átverte őket. Esetleg egy Jobbik-MSZP-LMP technikai nagykoalíció az elkövetkező, VALÓDI választásokig!

Összegzésül elmondható, hogy ha ettől a 10 ponttól és két hőstől nem bukik meg végre a Fidesz, az csak azért lehetséges, mert a vezér már ezelőtt megőrült és ápolásra szorul Grazban. Esetleg szólni kéne nekik, hogy ha nem is gáz a hangosan gondolkodás, kamerákat ne feltétlenül tegyenek ilyenkor maguk köré.


  Kurtz ezredes

6 hozzászólás

  1. Puzsér Róbertet elérte az a vég, ami egy közszereplőnél a legsúlyosabb probléma: nevetségessé vált.
    Mondjuk, előtte végigsértegette egy fertálynyi Magyarország szórakoztatóipari munkásait, de ez legyen az ő gondja. El fog tűnni, de legalább lesz ideje megtanulni a helyes magyar hangsúlyozást.
    Marcika, a túlmozgásos, meg aranyos fiúcska, ha hülye is egy kicsit szegény. De, kinőheti!

  2. Két ciklus után kötelező munka?
    Lendvai néni, a többi ős szoci meg Demszky vajon tud erről?
    Pedig már azt gondolták, együtt vonulva a tiszta szivű ifjakkal, hogy milyen szepen befogadták őket. Kínos.

  3. Köztársaság. Annak, aki olvasta, nem csak beszél róla.

  4. A legszomorúbb ebben az egész írásban az, hogy úgy tűnik a szerzője szerint minden a legnagyobb rendben van Magyarországon. Ja, nem is… Mert van 1-2 apróság, amit a baloldaltól örököltünk… ja nem jó… volt az is a fidesz… a liberálisoktól!… ja… úgy kezdtük… az oroszo… (be se tudja fejezni, hiszen olyan mélyre hatolt a fallosz a hátsóban, hogy nyekkent…). Mindegy is. Pesti srácok…

    Puzsért kedvelem. Marcikát nem mondhatni… Nem is értek mindennel egyet ebben a 10 pontban. De legalább felvet problémákat és igyekszik megoldást találni rá. Tudja, kedves szerző… így zajlik a politika. Nem úgy, hogy 2/3-al kormányoz egy párt aki a szavazatok 40%-át kapja meg, majd minden javaslatot ami máshonnan jön, egyből leseprünk a fenébe… De kár is beszélni olyannak, aki a kormány tagjainak a pöcsével mos reggel fogat. Viszont egyszer szívesen ollvasnék konkrét ellenérvet pl. azokkal a felvetésekkel, hogy:
    – a választási rendszer igazságtalan és a Fidesznek kedvez
    – a korrupció akkora, hogy lassan az ukránok járnok ide képzésre…
    – az 1kulcsos adórendszer igazságtalan.

    Meghallgatnám azt is, miért gondolják fairnek, hogy akinek 200e Ft-os nyugdíja van, 40e Ft bónuszt kap, aki pedig csirkefarháton él és 35r Ft-ot kap egy hónapra, az kap 4e Ft-ot…
    Arra is kiváncsi lennék, hogy a szerzőgéniusz miként tud érvelni az ellen, hogy a választási kampány finanszírozásába jó ha bekerül magántőke. Illetve, hogy az hogyan szolgálja a demokrácia intézményét.

    Egy javaslattal élnék. Itt van ez az idióta Puzsér. Aki nem képvisel semmit… Hülyeségeket beszél… Van egy Hard Talk nevezetű műsora, amiben 2-3 órán keresztül vitázik egy-egy témáról, “face to face”. Be kellene jelentkezni ebbe a műsorba és elbeszélgetni ezzel az idiótával (aki egyébként 10 éves is vezettt műsort aminek a lényege az volt, hogy 10-es pontba szedetett dolgokat… na mindegy…).

    Bár megértem ha nem mentek, pesti zsúrpubik… Amikor eddig személyesen kellett vitatkozni valamiról, ez a jelentéktelen, semmitmondó mindig feltörölte veletek a helyszínt. komment, úgyhogy elmentem

    *nem számítok rá, hogy meg fog jelenni a komment, így elmentem, hátha a facebookon megmarad 2 percnél tovább.

  5. Puzsér azt a címet is adhatta volna a műsornak, hogy “Mi leszek, ha nagy leszek?”
    Mi negyedik, ötödik elemistaként írtunk erről dolgozatot. Ők ennél kicsit idősebben szövögetnek irreális álmokat.

  6. Ennek a Puzsérnak olyan kellemetlen orgánuma van, hogy már ezzel elriaszt mindenkit attól, hogy meghallgassák.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük