Mélyen kussol a Népszava, miközben már többen megírták, hogy mit hazudoztak össze-vissza Petrás Máriáról, a Muzsikással gyakran fellépő, csángó énekesről.

A Mazsihisz és a Népszava maga az árok, ők semmit nem fognak betemetni

Mélyen kussol a Népszava, miközben már többen megírták, hogy mit hazudoztak össze-vissza Petrás Máriáról, a Muzsikással gyakran fellépő, csángó énekesről.

Bernard Gui

A vádakat – rasszizmus, Magyar Sziget-fellépés, buzizás, és az, hogy – figyelem – a kárpátiás Petrás János felesége volna, azonnal cáfolták, miután a Muzsikás szolidaritásból lemondta a fellépést a Zsidó Kulturális Fesztiválon. Az egy dolog, hogy a névtelen levélíró vádjai nem igazak, de most komolyan, mióta bűn önmagában az, hogy valaki valakinek a felesége?

A balos sajtó vidáman szokta feltárni mások családi kapcsolatait, miközben fennen hirdetik, hogy senkit nem szabad megítélni máshogy, csak saját tettei alapján. Úgy látszik, mégis elkötelezett a balos sajtó is az apák-fiúk tematika iránt, amit még a rendszerváltás hajnalán elítéltek, amikor az SZDSZ-es fiúk ávós gyökereiről értekezett a jobbos sajtó.

Nyilván hozzájárult a dologhoz, hogy csángó magyar művésznőről van szó, a népszavás ballerek pedig híresek magyarfóbiájukról, erről a sajátosan fordított rasszizmusról, ami a kettős állampolgárságos népszavazáson is megnyilvánult. Hogy egy csángó miért is lenne rasszista, amikor éppenséggel általában ő tapasztalja meg a rasszizmust a román többség és a Bákó megyei tanügyi hatóságok részéről, az jó kérdés. Nehezen fér a népszavások fejében, hogy a magyarok nem mindenhol vannak többségi-elnyomó pozícióban, vagy ha történelmileg abban voltak, akkor nyilván a kulturális nehézkedési erő miatt bizonyára még mindig abban vannak, akkor is, ha nem.

A Népszava eddig vicclap volt, most már átment szánalmasba, ahol bocsánatkérő közlemények és lemondások helyett a sunyin lapító kussolás a módi ilyenkor, pedig fordított esetben ők követelnék először a bocsánatkérést és lemondást. Áll ugyanez a Mazsihiszre, de hát attól már 25 éve nem várunk semmi jót.

Egy munkásőr Zoltai után mit gondoltunk?

A Mazsihisz és a Népszava sosem lesz árokbetemető jelenség, ugyanis mindkettő maga az árok, legalábbis annak része, őket kéne betemetni.

  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

14 hozzászólás

  1. Szabó Csaba

    Szentiványi Gábor! Csúnya dolog szétteríteni a jobboldal felé ezt az ügyet! Pitiáner megélhetésiek akciója.

  2. Szabó Csaba

    Szentiványi Gábor! Csúnya dolog szétteríteni a jobboldal felé ezt az ügyet! Pitiáner megélhetésiek akciója.

  3. Szabó Csaba

    2 órája
    Csilla Hernesz Melyik helytálló és melyik nem a 3-ból? Vagy mennyi vád van?
    2 órája · Szerkesztve
    Ágnes Falus Nagy Krisztina ha valaki egy neo-náci rendezvényen részt vesz a, férje neo-náci és egy neo-náci pap eseményén részt vesz az lehet hogy maga nem az, de pártoló. Mert én biztos nem vennék részt egy kommunista rendezvényen, min ahogy egy neo-náci rendezvényen sem! Vagy pénzért mindent?
    1 · 1 órája
    Ágnes Falus Csilla Hernesz Senki nem hazudott, minden megfelelt a tényeknek. Petrás fellépett a Szigeten, a férje neo-náci és több jobbikos rendezvényen is jelen volt! Az hogy a Muzsikás együttes hogy döntött, ez az ő szuverén joga!
    1 órája
    Dániel Péterfi Ágnes Falus: Minden megfelelt a tényeknek, kivéve például, hogy Petrás János nem testvére Petrás Máriának és a szélsőjobbos nem feltétlenül jelent neonácit, és főleg nem jelenti azt, hogy akkor Petrás Mária is az. De tényleg elolvashatná a Fideliós cikket, ha már reagál az abból vett idézetre és ott a link.
    1 órája · Szerkesztve

  4. Szabó Csaba

  5. Szabó Csaba

    Mazsihiszti.

  6. Szabó Csaba

    Mazsihiszti.

  7. Lehet,hogy meglepetés,de szeretem Gr Wass Albert dr írásait. (még a verseit is)
    AZ viszont nem lehet meglepetés,hogy a kirekesztőket,nem Benne látom.

  8. Lehet,hogy meglepetés,de szeretem Gr Wass Albert dr írásait. (még a verseit is)
    AZ viszont nem lehet meglepetés,hogy a kirekesztőket,nem Benne látom.

  9. Gipsz Jakab

    Ha egy trollblog vicclapnak nevez egy igazi sajtóterméket az még kabarénak is kevés.

  10. Gipsz Jakab

    Ha egy trollblog vicclapnak nevez egy igazi sajtóterméket az még kabarénak is kevés.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük