A matézis rasszizmusa


Talán elég lenne, ha töredelmesen bevallanám, rasszistát neveltem az egyik fiamból. Egész jó matekos lett. Tehát rasszista.

De ennél a bárgyú viccnél sokkal többet érdemel Rochelle Gutierreznek, a University of Illinois egyik professzor asszonyának legújabb ötlete. Könyve szerint ugyanis a matematika rasszista tudomány, a fehér felsőbbrendűséget erősíti.

Ellenséges tudomány

Az ugye sokaknak megvan, hogy volt már Európában „zsidó tudomány”, ami méltatlan a magasabb rendű fehér, germán, árja, műveltséghez. Arra meg talán sokan még személyesen is emlékeznek, hogy volt nekünk „burzsoá tudományunk” is, olyan, ami összeegyeztethetetlen a kommunizmus építésével…

Na, most lett rasszista, politikailag inkorrekt tudományunk is. Éppen itt volt az ideje.

Van azonban némi zavar ebben a rasszista matematikában. Nem egészen érthető a miértje.

Mert például az teljesen világos, miért tekintette a náci fajvédelem zsidó áskálódásnak a pszichológiát. Nemcsak azért, mert feltűnően sok zsidó művelte ezt a tudományterületet, hanem azért is, mert logikusan ellene mondott a fajelméleteknek, a szociáldarwinizmusnak. A pszichológia arra mutat rá, hogy az egyének között nagyobbak és lényegesebbek a különbségek, mint a népek és a rasszok között. Az egyén lelki élete ebben a tekintetben független a genetikájától, elsősorban emberi, s kicsit sem rasszhoz kötött. Egy ilyen elvet jó okkal kellett üldöznie a fasizmusnak.

Hasonlóan érthető, ha a szocialista országokban burzsoá tudomány lett például a szociológia. Egy olyan tudomány, amelyik a társadalom szerkezetét alapos vizsgálódásnak veti alá, nos, egy ilyen stúdium már létével is tagadja az osztálytársadalom dogmáját. A szociológus ellensége a marxi társadalomfelfogásnak, amelyben az osztályok és az osztályharcos küzdelmek mindent megmagyaráznak, s végső soron a rendszer legfontosabb ideológiai bázisát adják. Nem meglepő, ha a szociológia finom tudománya idegen a kommunista rendszertől. Osztályidegen.

Professzorok harca

De vajon mi baja a politikai korrektségnek a matematikával?

Gutierrez szerint a matematika rasszizmusát egyebek mellett az bizonyítja, hogy a matematikaprofesszorok többször kapnak támogatást kutatásukhoz, mint társadalomtudományokban jártas kollégáik.  „A matematika több szinten is a fehér felsőbbrendűséget erősíti. Nézzük csak meg, kik kapják az elismerést a matematikai kutatások miatt; kik számítanak szakértőnek a tudományban – általánosságban fehérek” – áll könyvében.

Ezek alapján azt gondolhatnánk, hogy a matematika rasszistává nyilvánítása nem komoly dolog, inkább afféle belső, egyetemi küzdelem, marakodás a szűkös erőforrások felett. Kutatási pénzek, ösztöndíjak, kitüntetések, elismerések… A társadalomtudományok egy képviselője szeretne nagyobbat hasítani az erőforrásokból, ezért rasszistának, politikailag inkorrektnek, a modern liberalizmussal, a haladó újbaloldalisággal összeegyeztethetetlennek nyilvánítja a matematikát, s ezzel burkoltan megfenyegeti a döntéshozókat is: aki ezentúl pénzt ad a matematikusoknak, az maga is kiérdemli a rasszista minősítést.

De van más olvasata is a professzor-asszony megháborodásának. Lehet például egyszerű nemzeti, faji féltékenység, amikor Gutierrez azt állítja, hogy a Pitagorasz-tétel, a pí szám, s más hasonló a fogalmak „megerősítik azt a képzetet, hogy a matematikát görögök és európaiak találták fel.” Bár a hölgy fotójáról úgy tűnik, hogy kicsit sem színes bőrű, a Gutierrez név is inkább latin származásra utal, azért elképzelhető, hogy zavarja az a tény, hogy a matematika kidolgozásában évszázadokon át a fehér, európai tudósok voltak meghatározóak. (Nem számítva ide persze az arab, hindu, és – korunkhoz közeledve egyre sokasod számú – egyéb fajú, színű, származású tudósokat… Hogy mi azért ne legyünk rasszisták…)

Pol-korrekt és valóság

Mindezek azonban kevéssé valószínű felvetések, mindezek mögül ugyanis hiányzik az ideológia és ellenideológia csodálatos dualitása, a bináris oppozíciója lenyűgöző szépsége, a fekete és fehér, a jó és a rossz, a helyes és helytelen kettősségének elsöprő ereje és megkérdőjelezhetetlen igazsága.

Nos, nem kell sokat elmélkednünk azon, miért válik a matematika a politika korrektség ellenfelévé, miért lesz a legegyszerűbb igazságok és legnyilvánvalóbb tények stúdiuma rasszista tudomány.

Azért, mert az, ami! Azért mert logikája, magától értetődő egyértelműsége sérti az újbaloldali gondolkodás nyakatekert állításhalmazát. Azért, mert egy meg egy az kettő, és mint ilyen, távol van, mérhetetlenül távol a gender-semlegességtől. Azért, mert valójában a matematika mögött álló logika, a premisszák és konklúziók ésszerű szillogizmusa, a dedukciók és indukciók világos következtetéssora minden, csak nem politikai korrektség. Noha Arisztotelész még úgy vélte, hogy a logika a gondolkodás törvényszerűségeinek vizsgálata, ma már inkább úgy látjuk, hogy a logika a „tiszta gondolkodás” törvényeinek gyűjteménye.

A „tiszta gondolkodás” pedig olyasvalami, ami a szubjektív lelki tartalmak fantáziadús képzeteitől eltérően objektív tényekkel dolgozik.

A matematika így tehát azért rasszista, mert minden elemében tagadja a szubjekítív élménynek teret adó újbaloldali eszméket, tagadja az ezerféle nem szabad megválaszthatóságát, tagadja a nyilvánvalóan különböző személyes tudattartalmak konfrontációjától védő safe-space szobák szükségességét, tagadja a lelki sérelem és a fizikai sérelem azonosságát, egyenértékűségét, tagadja a különféle önmegvalósítások egyenlő értékét, s egyáltalán mindent tagad, amit az újbaloldal – a korlátlan egyéni szabadság és beteljesülés nevében – állít.

És tegyük hozzá: lehet, hogy a matematika rasszista tudomány, s a fehér felsőbbrendűséget erősíti. De akkor a valóságból kinővő minden tudomány és kultúra rasszista és fehér képződmény.

És akkor, végső soron, maga a valóság lesz rasszista.


A szerző: Ratius

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

18 hozzászólás

  1. Brávó!

  2. Van tudományos köntösben ellenséges ideológia. Pl. a fajelmélet amit Konrad Lorenz is tanított Königsbergben (Mégis Nobel díjas lett 1972-ben etológival.) vagy a Marxizmus-Leninizmus aminek annyi köze a tudományhoz mint nekem az amazonasi indiánokhoz.
    De pont azért mert a matematika ősi, és kizárólag magával a témával foglalkozik minden külső tényező és elvárás mellőzésével pont a legtisztább tudományok egyike. Ott nincsen olyan, hogy egyfelől-másfelől. Nincsen relativizálás. A 2×2=4 cáfolhatatlan!
    Aki a matematikát támadja az vagy nagyon buta (akkor hogyan lehet professzor) vagy sötét alakok által lefizetett kis senki.
    A matematika maga a tiszta tudomány!

    • Pikk Asszó

      Teljes mértékben egyetértek a hozzászólással, azzal a kis különbséggel, hogy szerintem ez a professzornak mondott egyén egyszerűen idióta. Minden további magyarázat nélkül. És ez nem kategorizálás, hanem diagnózis.

  3. Ez a Mi Hazánk

    Az ilyen félkegyelműeknek nem professzornak kellene lenniük, hanem ápoltnak.

  4. A bajok ott kezdődnek, amikor a „tudósok” a világot akarják a modelljeikhez állítani, nem fordítva.
    Az egyetlen eszköz, amivel a világ modellezhető, ami miatt a „tudomány” valamelyest még értéket képvisel, az a matematika. Bűne csak annyi lehet, hogy különbséget tesz az igaz és hamis állítások között.
    Az a civilizáció, melyben ilyen egyedek „professzor asszonyok” lehetnek, halálra van ítélve.

  5. Mi a különbség a normál, az idegbeteg és az őrült között? A normális tudja, hogy 2×2=4, az őrült tudja hogy 2×2=5, az idegbeteg tudja, hogy 2×2=4, de ez halálra bosszantja

  6. És mi van az sumérokkal, egyiptomiakkal, indiánokkal , azokon kívül akiket felsoroltak? Mindegy,egyenes sem létezik, csak mérhetetlenül kicsi görbületek, hiszen a Föld kerek. -horizont-. A világűr sem tágul, mert végtelen, csakhogy a véges ember ezt nem tudja elképzelni, ősrobbanás sem volt, az örök időben, öröktől fogva van minden és örökké változik önmagában örökre. Jön egy agyalágyula és kétségbe vonja az ember gyötrelmes törekvését, hogy ebben a végtelenségben kapaszkodókat keressen, melyet aztán tudománynak nevez, pl.az antropológia, csakúgy matematikai alapon.

    • Faragó Artúr

      Kicsit offtopic leszek, de hozzászólásában azért látok problémákat.
      Az, hogy a föld kerek (nem, nem az, mert egyháromdimenziós objektum), és az, hogy létezik horizont, miért zárja ki, hogy lehessen egyenes vonalat húzni?
      Az, hogy a világűr végtelen, miért zárja ki, hogy tágulhat? (A labda feszine is végtelen, mégis képes tágulni…)

      • Paranoid Android

        A probléma a kiinduló megközelítésben, a matematikán kívül van. A görbületmentes három dimenziós tér emberi absztrakció, a világmindenségünkben nem létezik (pontosabban végtelen kicsi eséllyel lokálisan létezhet). De ez nem szükségképpen fizikai vagy matematikai állítás, hanem inkább filozófiai.

    • Szóval a Föld lapos.
      Nem ez az első,amin ma csodálkozni van módom.
      Csak azt a jól előkészített rángógumit sajnálom,amit lenyeltem,hazafelé a Járda Sziget és Úttest kibékíthetetlen ellentéteként. De ez nyilván,csak botrányos eltérés az általánosan elfogadott laposság rovására.

  7. Most akkor betiltjuk a tudomanyokat , vagy foldbe verjuk a profot , akar egy karot.

  8. bubuka_visszater

    Ez egy hosszabb folyamat allomasa, az akademia koroket is elnyeli a kulturmarxistak nagy menetelese az intezmenyekbe.. Az egesz a 70’es evek posztmodernizmusanak a viraga.
    – Keressetek ra arra hogy „science wars” – magyar wikipedia oldala is van tudomanyhaboru cimmel,
    – Meg Richard Dawkins rohogott rajtuk amikor kiderult hogy az E=mc2 az cexista (by Luce Irigaray). Persze azota mar Dawkins is cexista lett (elevatorgate, 2011) es excommunikaltak halado ateista korokbol (meg is erdemli, egy cuck)
    – aztan a Sokal-affer, arrol egy remek osszefoglalo cikk van fent az ELTE egyik oldalan – “Kiszera méra bávatag posztmodern módra” cimmel.
    – 2016, Del-Afrikai koztarsasag, vicces video (youtube – „Science Must Fall?” ) ahogy egy hiperpigmentalt noi testu szemely az ipad-jevel babral miutan kioktat (womansplaining) egy elnyomo feher ciszheteronormativ peldanyt hogy a tudomanyt dekolonizalni kell, es Afrikaban a helyi hitvilagot is bele kell venni.

    Szoval ez az eset egy szep gyongyszem, de van meg ott ahonnet ez gyutt..

    meg ket youtube ajanlas – „Modern Educayshun” Egy gonosz, utos parodia a mai egyetemi allapotokrol. Amatorok csinaltak de pazar szineszi alakitas!
    A masik meg komoly, Jordan Peterson csatornaja. Egyike a nagyon keves ellenallonak akademiai korokben.

  9. Frappáns írás, én mindenesetre cinikusan üzemmódban értelmeztem.
    Az említett tudományágak (pszichológia, szociológia, filozófia) valószínüleg már mind fertőzöttek, a matek mondjuk nem, de nincs is erre a gender és social justice harcosoknak igénye.
    Elég a matematikát eszközként használni, manipulálni általa az eredményeket. Pl. ott a jó kis statisztika, aki érti, amit csinál remek dolgokra (torzításokra) képes általa. Így rögtön „kiderül”, aminek ki kell derülni (dúl a rasszizmus, számszerűen!, stb.)
    A szerzőt „továbbgondolva”: no és mi lesz, ha ezek a libbantak elkezdik, mondjuk, Gödel nemteljességi tételét a saját kis nézeteikhez felhasználni?

    • Kurt, a farkú malac

      Erre módfelett kicsi az esély, ezek a „tudósok” húszig is csak úgy tudnak számolni, hogy lehúzzák a cipőjüket.

  10. Rabló Idő

    „Arra meg talán sokan még személyesen is emlékeznek, hogy volt nekünk „burzsoá tudományunk” is”

    Pl. a Mendel-Morgan szabályokon kívüli genetika kiérdemelte a „burzsoá ÁLtudomány” minősítést. Bár a DNS kettős spirált 1953-ban, Sztálin halála évében írták le, de az ÁLtudományt még a 60-as években sem oktatták jelentőségéhez mérten az egyetemen. Meghasonlottá tette a tanszékvezetőt…:-\

  11. feltéve, hogy a ‘görbületmentes’ tér nem absztrakció. 🙂
    dgy ismeretterjesztő előadásaiban számtalanszor előfordul, hogy „figyelem, nem Euklédeszi térről beszélünk” éppen. Ezzel együtt az origó propagandaoldallá silányított sajtótermék pontatlanul fogalmazott, nekem az jött le a cikkből, hogy a némbernek köze van a matekhoz. (lehet, hogy egy elfuserált képaláírásból, de akkor is.)
    apropó origo.hu… nemrég olvastam egy cikket, amolyan jndexes hegyeshalmi tetű stílusban, trágárszavak garmadájával…havan oda kontakt, lehetne szólni, hogy a sorosozást tudom osztani kettővel, de a „gonzó”, trágárkodó, ún. laza újságírástól ideges leszek? egy szavazat ide vagy oda egy liberálbolseviktől nem számít, de hátha mást is idefel a felwsleges trágárjodás…valahogy úgy érzem/gondolom, hogy a szerző ezzel pótolja az érvelésében rejlő hiányosságokat.
    Habony keressen sok pénzt, töltse jól az időt ibizán, de ne kelljen trágárkodni meg autóból kiszállva nyuggereket rugdosni, mert ez a direktíva. köszi es üdv.

    • Az elütések az értelem rovására mennek! (Amúgy trágárság tényleg nem pótolja az értelmet, pl. mancs. Az origo meg nem túlzó módon kormánypárti.)

    • Akurvaéletbe, nem megy, natessék még trágárkodom is, pedig megpróbáltam, háromszor is, de nem áll össze amit írtál „ampr40”.
      Biztos bennem van a hiba, én legalább is ezzel folytatom ha valamit nem tudok ‘görbületmentes’-é tenni.
      ampr, nem próbálkoznál meg ezzel Te is ?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük