A magyarországi balliberális ellenzék régi-új kedvence: Románia


Érdekes tendencia bontakozott ki a hazai balliberális kurzus legfőbb hangadóinál. Azt már régóta tudjuk, hogy ez a dühös történelmi kisebbség imád magának bezzegnemezeteket keresni, amelyekre hivatkozva boldogan ócsárolhatja állítólagos sajátjait. Ezeket rendszerint általában jelentősen tehetősebb, ennélfogva távoli nyugati népekben találja meg. Néha-néha akad számára valami közelebbi bezzegelnivaló, de az relatíve új dolog, hogy valami látványosan hitványabb, szegényebb és keletibb porfészket igyekszik megmarkolni pozitív példaként.

Egyébiránt nagyon mókás és megnyugtató látvány, hogy összességét tekintve pont Romániában próbál bármiféle jobbat találni, hiszen ebben még a legsötétebb 0rbángyűlölő se hihet igazán. Ennél csak az volt mókásabb, amikor a megbukott stadionépítésre, Miniszterelnök Úr személyes hóbortjára és a magyar foci tarthatatlan kilátástalanságára lelkesen hivatkozó, és arról rendszeresen cikkező, külföldifoci-imádó 444.hu hirtelen fogcsikorgatva volt kénytelen büszke magyarnak lenni, amikor a legyőzhetetlen, és a magyarokat biztosan elverő osztrák válogatott elleni meccs után, a kemény munkanap végeztével épp hazariksázott volna munkahelyéről.

Náluk maradva foglaljuk is össze, mit tudhat meg a gyanútlan szemlélő Romániáról, egészen pontosan a magyarországi balliberálisok Románia-képéről, illetve zárójelben ugyanezekről Magyarországon.

  • Románia európai, nyitott és progresszív ország (míg Magyarország bezárkózó, nacionalista szörnyeteg)
  • Tavaly először fordult elő, hogy több román gyermek született külföldön, mint odahaza (Magyar viszonylatban az egyötöd viszont szörnyű volt) Ez ugye csak a románok külföldre nyitottságát bizonyítja (míg a magyarok Orbán elől tántorognak kifelé)
  • Újabb listán szorultunk Románia és Bulgária mögé: kijött a jelentés a sajtó szabadságáról.
  • Sikerült a korábban elképzelhetetlen: A magyar demokrácia gyengébb, mint a bolgár és a román.
  • Az Eurostat szerint 2016-ban a román életszínvonal utolérte a magyart (annyian meghaltak kanyaróban, hogy duplázodott az egy főre eső GDP, vagy mi van?)
  • Minden eddiginél nagyobbra nőtt Románia (a folyók hordaléka miatt. Izé, mindenkinél műveltebb és világlátottabb fiúk! Sajnos nem teljesen így van ez, nézzétek meg nagy-nagy szerelmeitek a magyarnál kicsit foghíjasabb történelmét. 1920-40 közt érdekes dolgokra bukkanhattok majd!)

Végezetül pedig kukkantsunk a mindig úton levő világvándoruk remekművébe, aki a világ összes országa után végre a messzi Kolozsvárra is eljutott!

“hiszen Kolozsvár mindig olyan központi kultúrcentrum volt, amilyen a közepes magyar nagyvárosok soha, de én nem az okokat mentem kutatni,”

Nos, igen. Sajnos nekünk sose voltak ilyen méretű és múltú nagyvárosaink, mint a románoknak Kolozsvár. Ha Márton egy picit merészebb, talán a magyar nagyvárosok közt megtalálhatta volna mondjuk Kolozsvárt, de ez tulajdonképpen mindegy most. Ezeknél sokkal fontosabb, hogy a románok roppant kedves emberek, kiválóan beszélnek angolul (a magyarokkal ellentétben) az újhullámos kávézók száma pedig végtelen, és bennük egyszerre lehet reggelizni, majd délután alkoholizálni, ami Magyarországon sajnos elképzelhetetlen.

Aki pedig ennyi pont után se hiszi el, hogy a 444-esek tényleg szerelmesek Romániába, annak egy utolsó adalék. Romániában megint nem nagyon van kormány, de mostanában, ha van se különösebben számít. Románia kormányzásában ugyanis döntő szerepet játszhat végre az a politikai erő, amelynek szerény honoráriumából a 444-es szakállasok is koktélozgatnak és kései reggeliznek, így tehát érthető végre az irigységük Románia irányában. Jászi Oszkár, a 444-esek szellemi és kitudjamégmilyen elődje hasonlóan románbarát nézetekkel igyekezett meggyőzni páholytársait az őslakos magyar etnikum elleni nemes harcukban, szóval a hazai balliberálisok helyzete talán ezen a frontos nem is annyira reménytelen.

A románok tényleg elképesztően rühellnek bennünket, szóval hű szövetségesként bízhattok bennük, biztosan nem fognak elárulni nemes harcotokban! 😉


  Kurtz ezredes

8 hozzászólás

  1. homoródkarácsonyfalváért

    Nemzetárulásra mindig volt valami “indok”. Most éppen in concreto Orbán, tágabb értelemben pedig a “magyarok”.

    Valahogy nekünk a tanácsköztársasági -ávós – liberális szarból a legbüdösebb jutott.

    • Siva táncol

      ,,…liberális szarból a legbüdösebb jutott.” Úgy tűnik ez immár nemes hagyománnyá érlelődött, mármint hogy a legbüdösebb, legócskább ,,ellenzéke” van a magyaroknak.

    • Sajnos, sajnos nagyon igaz!

  2. Ez egy áprilisi poszt volt a 444-én. Nem kapkodta el a választ, ezredes.

  3. a románok roppant kedves emberek, kiválóan beszélnek angolul
    Amit fel is gyömöszölhettek maguknak az érzékenyebb helyeken,mert Magyarország elcsatolt területein,Pont leszarom,hogy az idegen,milyen nyelven vartyog.

  4. Ha a románok kiválóan beszélnek angolul, akkor nem a 444 élelmes turistáskodói. Vagy vagy.
    Különben honnan szedték a fenti megállapításaikat?

    Egyébként egyikük 19 s a másikuk 20 (a románok és a 444-ek), megértik ök egymást angol nélkül is.

  5. Alázatosan jelentem, hogy tévedni tetszik Ezredes úrnak!

    “…de az relatíve új dolog, hogy valami látványosan hitványabb, szegényebb és keletibb porfészket igyekszik megmarkolni pozitív példaként.”

    Merhogy Románia keletre van, az még megfelel a földrajznak, de a fenti jelzöket honnan tetszett másolni ( különösen, ha késöbb pl. csak Kolozsvárt tetszik megnevezni) ?:
    “látványosan hitványabb”
    ” -/- szegényebb” “porfészek” ?
    Minél olyanabb?

    Ehhez nem is kell odavaló lenni, csak tárgyilagosabbnak; és nem elfelejteni, hogy az a kelet közvetlenül határos a Magyar kelettel. Tehát csak egy lépésen múlik s a NYUGATI Ezredes úr máris keleten van. Miközben a jobb lába átlépett a “porfészek” romániai keletre, a ballába még mindig a (lehetségesen milyen?) magyar keleten van.

    Ha már így jeleskedünk a tárgyilagosságban és a helyek ismeretében.

  6. Annyival kiegészíteném, hogy ezt az állítólag jobboldali SImicska árvák – élükön a Magyar Hanggal – is műveli

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük