A legbénább szakítósdumák


Gergő, beszélnünk kell! Az a helyzet, hogy bár nemrég hívtalak telefonon és beszéltünk, de egyszer csak úgy éreztem, hogy… Szóval, Gergő. Az erő, ami olyan tiszteletreméltó volt benned, amit úgy imádtam, és valósággal mágnesként vonzott hozzád… Nos, Gergő, ez az erő, úgy érzem, már elmúlt. Egyszer csak kiment mögüled. Nincs már meg. Nem érzem. Nem és nem. Nincsen mindig karácsony, Gergő!

Találkoztam valakivel. Nevezzük mondjuk Kálmánnak. Eleinte olyan kis független volt, de aztán elkezdtem érezni, hogy elképesztő erő lakozik benne. Hű, a hétszázát! Elképesztő, Gergő! Azonnal megéreztem. Szó szerint tökös, kemény, macsó figura. Levett a lábamról, és hát. Megtörtént köztünk, aminek meg kellett történnie.

Úgy éreztem, tartozom annyival, hogy elmondom neked, Gergő.

Az egész kapcsolatunk során úgy éreztem, nem érdemellek meg, mert túl jó vagy hozzám… De alapvetően bennem van a hiba, és időre van szükségem, hogy megtaláljam végre önmagamban önmagamat…

Még sose éreztem így senki iránt, mint Irántad! De egyszer csak nem volt már meg az a szikra, ami a kapcsolatunk elején megvolt, és a vásárlás meg az énidőcoach sem tudott segíteni a dolgon…

Szeretném, ha barátok maradnánk, vagy legalábbis megpróbálnánk, mert végtelenül tisztellek, mint eNbert!

De úgy éreztem, már nem működik a kapcsolatunk. Másra vágyom… Szeretném, ha felnőttként viselkednél, és fel tudnád dolgozni. Mindkettőnknek tovább kell lépnie. Még mindig nagyon szeretlek, de mindkettőnknek jobb lesz a másik nélkül.

Egy ideje már rosszul esik, hogy nem jössz el velem mindenhova, és nem kapom meg tőled a mindent… Mielőtt végleg elmegyek, kapsz egy képet rólam. Ha hiányzom, ezt mindig nézheted, szét is tépheted.

Azt viszont megígérhetem, hogy soha, de soha egy darab interjút nem fogok adni akkor, amikor be fogom fejezni, hogy ha vitával fogunk elválni egymástól. Soha. Soha nem fogom a magyar baloldalt bántani. Soha.

Szervusz, és szívből kívánok neked sok sikert a nagybetűs életben, csak azért Kálmán októberben jól szétveri a pofádat majd a szemüvegeddel együtt.


  Kurtz ezredes

10 hozzászólás

  1. Karácsony.sk

    Ezek azok a politikusok, akik a tyúksz@rt is “X”-el írják!

    Szlovákiából….

    • Elbocsájtó szép üzenet…

      • Főldiekkel játszó
        Égi tűnemény,
        Istenségnek látszó
        Csalfa, vak Remény!
        Kit teremt magának
        A boldogtalan,
        S mint védangyalának,
        Bókol úntalan.
        Síma száddal mit kecsegtetsz?
        Mért nevetsz felém?
        Kétes kedvet mért csepegtetsz
        Még most is belém?
        Csak maradj magadnak!
        Biztatóm valál;
        Hittem szép szavadnak:
        Mégis megcsalál.

  2. Tiszta kabarè amit ezek a bal-libsik roncsderbi csūrhe banda mūvel hahahaha!!!!!!

  3. MAGDA! TESSÉK MÁR MEGTANULNI, HOGY A MEGBOCSÁTÁS – BAN NINCS ” J” MI VAGY TE MSZP-S BEÍRÓ???

  4. Jól van, na! Olga ugyan többet semmivel se tud, de böszmééknek sokkal szimpibb!

  5. Olga annyira fuggetlen mint Hongkong

  6. Megkockáztatok egy realista jóslatot: Karácsony Gergely polgármester lesz az ősszel.

  7. nemtom ki írta ezt, de sz@rrá röhögtem magam XD

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük