A gender-elmélet hatása Dobrev Klára férfiasságára


A Gyurcsány-Dobrev házaspár éppen szerepcserében van. Eddig azt gondoltuk, hogy csak politikai értelemben kezdtek új életet, de láthatólag egyéb leosztásokat is megújítanak Magyarország ezen sorstragédiájában. Az egy dolog, hogy a magát dinasztikus alapon Magyarország királynőjének vagy egyre inkább királyának elképzelő Dobrev Klára lesz az Apró-ház megnevezett trónörököse, de igazán az az izgalmas, ahogy a gender-elmélettel megismerkedő főkommunista leszármazott elkezd úgy kinézni, mint ahogy az erős, öntudatos, önmegvalósító nőt a feministák – szegények! – elképzelik. 

A gender-elmélettel történő megismerkedés komoly rombolást visz végbe a kognitív funkciók között is, az alany például képtelen lesz a fogalmak jelentős részét értelmesen használni. Ez mondjuk a kommunistáknál is így volt már, a liberálisoknál szinte a dühöngésig vagy az apátiáig fokozódott a mentális szétesés, hogy aztán a feminizmus sokadik hulláma és a gender-elmélet befogadása után egy komplett elmegyógyászati esetté álljon össze az egész. 

Orbán Viktor, a magyar nyelv általános jelentéstani szabályainak megfelelően, valami olyasmit talált mondani, hogy „férfias” vitára készül az aktuális uniós csúcson. Ez a következő reakciót (tünetet) váltotta ki azoknál az embereknél, akik a Dobrev Klára néven futó brandet futtatják a közösségi médiákon:

  • „Orbán azt nyilatkozta, hogy férfias vitára készül a ma kezdődött uniós csúcson. Nem tudom, milyen az a férfias tárgyalás. Észérvek helyett ököl? Kompromisszumok helyett zsarolás?”
  • „Szerintem a magyar miniszterelnöknek határozott, értelmes és nyitott vitára kell készülnie. Legalábbis mi, nők így csinálnánk.”

Hajlandó vagyok optimista lenni és ezért feltételezem, hogy Klára asszony legalább utólag jóváhagyja, amit posztol a saját oldalán, de formálisan mindenképpen azonosul a neve alatt megjelenő gondolatokkal. Ezért a környezetemben élő összes nő nevében felszólítom, hogy ne használjon ilyen kifejezéseket, hogy „mi, nők”! A „mi, emberek” is határeset, de miután mi tényleg liberálisak vagyunk, ezt még eltűrjük valahogy.

De egy olyan ember, akiből ennyire látványosan hiányzik minden kedvesség, ne merészelje azt gondolni, hogy a nők többsége olyan, mint ő!

Dobrev Klárából elemi erővel robban ki a férfiak és a férfiasság elleni gyűlölet. Furcsa, hogy egy több gyermekes anya sikertelen nőnek érzi magát, és ezért egyrészt maga megpróbál férfias lenni, de úgy, hogy közben a férfiakat minden módon megpróbálja férfiatlanítani. Érzékelhető, hogy a poszt motivációja alapvetően az irigység.

A DK tudós kobakjai nem értik, mit jelent a férfias vita.

Különös, hogy egy egyébként minden mozdulatában ripacskodó, férfiasságot imitáló nőről gondolják azt, hogy vezetheti a nőket a férfiak ellen.

Dobrev Klára szerint a nő az új férfi, és ebből kifolyólag sem normális nőkre, sem normális férfiakra nincs szükség.

Dobrev Klára a legszebb példája a feminizmus eszelős önellentmondásának, a feministák jelen állapotukban ugyanis azt gondolják, hogy jobb férfinak lenni, mint nőnek, és ebből következőleg egyre férfiasabbak akarnak lenni. A genderfertőzött személyek rendszeresen a nőket akarják rohamra vezetni a férfiak ellen, természetesen azért, hogy elfoglalhassák a férfiak helyét a hatalom csúcsain. De ahogy egyre többet veszítenek a nőiességükből, egyre boldogtalanabbak lesznek, mert egyrészt a nőiesség és a női örömök feladása is egy trauma, másrészt átlag férfinak lenni nem annyira jó, mint azt szegény hülye feministák gondolják. A világszinten néhány százezer, egyébként általában szintén boldogtalan életet élő alfahím helyzetére irigykednek, és a férfiasodásuk során már nem csak boldogtalan nők, hanem boldogtalan férfiak is egyszerre.

Két boldogtalanság, sőt három, mert az külön számít, ha valaki rendszeresen az otthonában találja Gyurcsány Ferencet este, amikor hazamegy (mert én általában a nőknek szurkolok), ez bárkinek sok lenne. 

A férfiasság és a nőiesség valójában persze nem ellentétpár, hanem együtt adja meg az ember definícióját, még csak teljesen ki sem zárják egymást, hiszen a különböző, inkább nemhez kötött tulajdonságok is csak különböző mértékben vannak meg a két nemben átlagosan, az inkább férfi vagy női tulajdonságok megléte a másik nemben semmilyen módon nem teszi kérdésessé az illető biológiai nemét. 

Elképesztő, hogy egy vezető ellenzéki politikus egy egyértelmű és a mindennapi jelző használata miatt ilyen primitív és ostoba támadást indít, arra játszva, hogy az elmebeteg nyugati mintára gyűlöletet szítson nők és férfiak között. Egyébként szerintem tényleg valószínű, hogy nem is érti a férfias szó jelentését, amiből az is következik sajnos, hogy a nőies szó jelentésével sincs tisztában.

A nárcisztikus egoisták általában annyira elmerülnek magukban, hogy mások személyiségét, sőt a nemiséget sem képesek megérteni. 

Dobrevék, a maguk végtelen egyszerűségében, azt próbálják eladni a szintén nem az eszükről híres ellenzéki szavazóknak, hogy a férfiasság egyet jelent az agresszivitással. A nőiesség pedig a „kompromisszumkészséggel”. Kérem az olvasókat, hogyha van valakinek olyan ismerete, hogy a liberálisok, a feministák valaha kötöttek olyan kompromisszumot, amit be is tartottak, feltétlenül írják meg.

Kevés agresszívebb, rossz értelemben feminista nőt ismerhetünk, mint Dobrev Klára. Aki ráadásul Gyurcsány Ferencet tekinti az ideális férfinak. Szerintem nem tekinthető kompetensnek a nőiesség és a férfiasság kérdésében, legfeljebb abban tarthatjuk profinak, hogy képes egy újabb reménytelen társadalmi ellentétet kirobbantani, illetve tovább szítani. A nők és a férfiak teljesen értelmetlen háborúja, az új osztályharc meg persze ugyanolyan szörnyű lesz, mint az előző. Csak azt, normális nők és férfiak nélkül, sem a magyarság, sem az emberiség nem éli túl. 


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Milyen érzés liberális férfinek lenni?

  Ha ránézünk bármelyik liberális örömtelen, feszült, jóindulat nélküli arcára, ha halljuk gyűlölködő rikácsolásukat, ha olvassuk …

40 hozzászólás

  1. Hála Istennek, hogy nem minden nő olyan macho, mint a Dobrev Klán névadó, capo tutti capi-ja.

  2. A fejletthaladók a szavaknak új értelmet adnak, ÚJBESZÉL nyelven a férfi egy csúnya, kiirtandó valami.

  3. Karcsi bácsi.

    Dobrev-Gyurcsány-tanácsköztársaság.

  4. Hátborzongato a cápa a képen,
    de nem tagadom látok valami
    hasonloságot a cápa és
    Klára Asszony között.Ugyanaz
    a gyilkos ösztön párosulva
    azzal a tudattal hogy Ő a
    a tenger,na jo a Pannon tenger,
    ura.

  5. Kidobni az orszàgbòl mìg nem kèsö. Ez az asszexuàlis prototìpus (szartkavarò pseudo-emance a la Angela Merkel vagy a la Hillary Clinton) a legnagyobb problèma a vilàgon. Frusztràciòs, gyermekkoràban a Papitòl dominàlt, pszihikai beteg.

  6. ………..
    “Mi dolgunk a világon? küzdeni
    Erőnk szerint a legnemesbekért.
    Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
    Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
    S a szellemharcok tiszta sugaránál
    Olyan magasra tettük, mint lehet,
    Mondhatjuk, térvén őseink porához:
    Köszönjük élet! áldomásidat,
    Ez jó mulatság, férfi munka volt! “

    Gondolom Orbán Viktor is erre gondolt…

  7. Gyucsányi Elena, a regresszív progresszió, avagy a progresszív regresszió agressziója.

    Apró-Dobrev-Gyurcsányi rákos daganat a nemzet testén.

  8. A genderesek, a kommunisták, a liberálisok a világforradalomban hisznek, ezért mindent a harc szempontjából néznek. Ők nem ismerik a szeretet fogalmát, nekik a kereszténység nem jelent semmit. Ők úgy gondolják a férfihoz az erőszak tapad, ami egy elmebeteg analógiás marhaság. Akkor ezen az alapon a nőkhöz meg terpesztés tartozik. Betegek. Nyilvánvalóan beteg elmék, beteg elméleteket szülnek és keresnek rá maguknak bizonyítékot is. Tudományosan. Hehehe. Tönkre tesznek vele minden normalitást, a BETEG VILÁG állapotán csak rontani tudnak vele.

  9. Rothwaldmann Izidor

    Listázni lehetne őket a baloldalon!
    Mecsoda cafkák! Brrr! Gyurcsánynéban a gender-hatás kígyózik. Néha Vadai a kígyó farkába…harap. Ezek a mai baloldal p…sztárjai, Lendvai Ildi már kivénhedt, szejpítése egyre erőteljesebb… Szánalmas!

  10. Most, hogy előjött a fényre az eddig – legalább is köznép előtt – háttérbe szorított magyar Clintonné II. el tudom képzelni hogyan zajlott a mi Klárikánknak Nemgyurcsányné Gyurcsánynévé avanzsálása:

    Hetedhét országon és a Lajtán innen volt egy birodalom, amit úgy is hívtak, hogy Magyarország. Hívták ugyan bőgatyás-tütyülősbarackos bugris elő-Balkánnak is, de most maradjunk az előbbinél mert rövidebb.
    Naszóval ennek a birodalomnak özvegy királynéja, akit anno egy szintén fütyülősbarackos de már bolgár kommunista királyságból szalajtott Dobrev nevű kivételes vallású király vett anno nőül, meghirdette a következőket:

    „Feleségül adom leányom és fele királyságom annak a kérőnek, aki leghitelesebben tud hazudni, az egyetlennek, aki többször is tud bérmálkozni, akinek diplomáját soha nem találják meg, legfeljebb a sógora szekrényében, és aki a lányomhoz méltóan legjobban tudja gyűlölni a magyar alattvalóimat”.
    „Jelentkezni lehet egy Soros ajánlással, ennek hiányában jó lesz egy KISZ titkári kórelőzmény is.
    Hozományban megegyezünk.”
    Jelentkezett is pár kérő, de a próbatételeken mindegyik elbukott. Legtöbben azért mert nem gyűlölték eléggé a magyarokat, és volt két egymásutáni mondatuk szónoklat-próbán amiben nem mondott sajátmagának ellent a hozományvadász. Ja meg ki tudta mondani a cseréptető szót, meg a többi mind ismerte a legkisebb és legnagyobb kétjegyű prímszámokat is.
    Dobrev királyné állta a szavát és végre feleségül adta leányát férjileg kicsit már használt, meg tolvajpapa nemzette szegénylegény Rigócsőr királyfinak.
    Aztán eljött a nagy pillanat s ahogy a királyoknál szokásos, a nászéjszakán először megpillantották egymást az összeboronált „szerelmesek”.
    – Hát nem gondoltam volna, hogy ez ekkora debella! – kiáltott fel rémülten Rigócsőr királyfi, mikor hitveséről lebontották a többkilónyi menyasszonyi burkolófátylat.
    – Hát nem gondoltam volna, hogy ez mindig részeg! – döbbent meg az ara, s keskeny szája még keskenyebbé szorult.
    De az anyós meg volt elégedve, mert veje bevált, hisz örökölve apja génjeit, osztályon felüli tehetséggel tudta ellopni azt ami a királyságban nem volt kellően lebetonozva, és még Medgyessy titkosügynök kommunista kancellárt is meg tudta buktatni. Volt ugyan Rigócsőr királynak egy rossz húzása, mikor sajátmaga szivárogtatta ki a „hazudtunk éjjel és nappal…” Churchill-i magasságú történelmi beszédét, de akkor a drága mama megígértette vejével, hogy a keskenyszájú debellát teszi meg majd alkalomadtán új fejedelemasszonnyá, de az egyetlen feltétellel vállalta, ha nem kell többet kijózanodnia.
    A királyi család pedig azóta és boldogan éldegél, míg meg nem….

    • Egyértelmű volt, hogy mindig is az anyja és ő irányított.
      Gyurcsánynak annyi agya sem volt, mint egy /nyilas ávós szögesbakancsnak.

      • No igen, erre a helyzetre írta Aristó korábban (fél éve, vagy több is tán), hogy az ilyen klánba benősült f@szira, mint a gyurcsányi, régen nem mondták: vőlegény, férj, ember a háznál, családfő, etc., egyszerűen csak „vőgyerek” kifejezéssel illették.
        🙂

    • Kár, hogy egyelőre még nincs meg az utolsó fejezet.

  11. Feher Zsolt

    Estleg hozätehette volna mi nök engem kiveve! Mert mint sztälin elvtärs is megmondta mi kommunistäk furcsa emberek vagyunk nincs csaläd nemzet erzelem csak a harc elöször az ellenseget utänna egymäst öljük. Fleto nemsokära te következel!

  12. Tudományos libsizmus

    A Dobrev nálam egy férfivé operált szovjet tisztfeleség.

    • Szerintem ez roppant megtisztelő a számára! Mása a kolhozból, egyenesen a tehenészetből! A sztahanovista fejőnő!

    • Meggyőződèsem.hogy Dobrevkànak benne van a neve a köztudatban,ami „közutàlatnak ” örvend a magyar honfitàrsaim között.Pàrjàval a hazudozòs làrifàrival kiegèszītik egymàst. Velejèig gonoszak.Eltūnhetnènek mindörökre,mert amìg lèteznek,nem lesz bèke az olajfàk alatt.

  13. Tudományos libsizmus

    „Egyébként szerintem tényleg valószínű, hogy nem is érti a férfias szó jelentését, amiből az is következik sajnos, hogy a nőies szó jelentésével sincs tisztában.”

    Pontosan.

  14. VARÉNUSz az a nő mindent összenyálaz , és attól bárki meghal!

  15. Tudományos libsizmus

    Érdekes dolgok ezek.

    Ahogy a homár azt hiszi, hogy attól lesz nő, ha b.dös k.rványak adja ki magát, a feminista is azt hiszi, attól lesz férfi, ha gyökér bunkó macsót játszik. Ugyanis egy percig se kételkedjünk abban hogy a férfigyűlölő feminista valójában férfi szeretne lenni.

  16. Undoritó egy látvány az a Gyurcsány-Apróné. Mi köze van ennek a kommunista sarjnak a magyarokhoz. Mikor ez elkezd csiripelni az ATV.-be, feláll a ször az ember karján ez még nönek is alkalmatlan.

  17. Naprozsa gratulálok, mindig a szívem szerint beszel, remekül!

  18. Janos Szabo

    Ki tud ALI AGCSÁRÓL valamit, és a FELBUJTÓJÁRÓL ?!

  19. Loseva Moja

    A magyar nyelvben az „ember” szó a „nő” és „férfi” összetétele. Mint egy jin-jang.
    Az „em” elem van meg például az ‘anyácska’ jelentésű Emesében, ahogy az „emse” pedig ‘anyakocát’ (a sertés nőstényét) jelenti.
    A „ber” elem pedig a hangfejlődéssel létrejött „fér” őse; ez utóbbi rejlik a „férfi”-ban és a „férj”-ben.
    Az „ember” tehát mai nyelvünkön: „nőférfi”.

  20. Ilyen kanca mellett érthető, hogy gyurcsótány inkább a vadait üli meg.

  21. Ki vitte be Gyurcsány kormányzása idején a bolgár titkosszolgálat embereit a magyar titkosszolgálathoz, és hagyta, hogy azok a magyar tiszteket hazugságvizsgáló készülékkel kihallgassák? Ki az, aki ezért nem ül börtönben?

  22. Szőke ciklon

    Elkeseredve néztem, hogy a Kádár-rezsim véres-kezű kommunistájának leszármazottja, a magyar parlament szónoki emelvényére mehetett, ott beszélhetett! Hát most volt rendszerváltás, vagy nem?

  23. Genderelmélet hatása? Az nála legfeljebb csak „rátett”…!

  24. https://badog.blogstar.hu/2020/07/18/a-transznemu-oz/97837/
    A dobrevklára,nem akart őz lenni,hát egy ló lett. Elég az arcára nézni.

  25. Na egy régi ügy. Klára a parlamenti felszólalásán azt mondta az EU parlamentjében ünnepelték a szrebrenicai eseményemet. (A szerb sereg lemészárolta az őslakos főleg muzulmán férfiakat, gyerekemet is.)
    Annak hogy ez megvalósulhasson az ott állomásozó HOLLAND ENSZ csapatoknak a tehetetlensége is kellett. Semmit sem csináltak.

  26. Szalay Miklós

    Egy alapfokú gender összefoglaló:

    https://egyvilag.hu/temakep/050.shtml

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük