A békés egymás mellett élés titkairól


„Az emberi fajokat a mindenható Isten teremtette fehérnek, feketének, sárgának, malájnak és vörösnek, és más-más kontinenst jelölt ki nékik lakhelyül” – jelentette ki Leon M. Bazile virginiai bíró 1959-ben, úgy folytatva: „a tény, hogy elválasztotta a fajokat, mutatja, hogy nem kívánta, hogy keveredjenek”.

[rule style=”rule-dotted” ]

Bazile bíró úr groteszk megjegyzése nem bevándorlási, hanem házassági ügyben hangzott el. Mildred Loving, a fekete nő és Richard Loving, a fehér férfi csak úgy tudtak összeházasodni a feketék és fehérek (pontosabban többféle „faj”, „rassz”) közti házasságot tiltó virginiai törvények miatt, ha elköltöznek az államból – és nem is térnek oda vissza. Akkoriban így próbálták meg kijátszani az egymásba szerelmesedő másszínűek a tagállami törvényeket. Amúgy sikerrel.

Más kérdés, hogy Bazile bíró szavai nem az utolsók voltak a Loving-ügyben, mivel 1967(!!!)-ben a Legfelsőbb Bíróság az ő ügyük kapcsán érvénytelenítette a fajközi házasságot tiltó törvényeket.

Basile érvelése meglehetősen obskúrus volt: ez alapján nem csak a házasságot kellett volna megtiltani, hanem a legális migrációt is meg kellett volna szüntetni, sőt lehet, a 13 gyarmatot alapító fehérek nem is hajózhattak volna át a mai USA területére. Nem is beszélve enyhén szólva elnagyolt rassz-tipológiájáról.

De lehet, mégis van némi megfontolandó mindabban, amit mondott. A haladárok szerint öreg kontinensünk simán felszippant egymilla bármennyi barbárt. Szerintünk nem. Nézzük csak meg, hogy járt Egyiptom a békés zsidókkal – pedig abban az ügyben a zsidókkal tartunk, már csak ószövetségileg is. Volt a kevés zsidó, akikből egyre több lett, teljesen beilleszkedett az egyiptomi szisztémába, a fáraók szerették őket, mígnem úgy találták, túl sok van belőlük és túlságosan máshogy élnek, meg hát nem egyiptomiak.

Szóval Bazile bírónak annyiban adhatunk kései jelleggel igazat, amennyiben megállapíthatjuk: mindenki a maga hazájában élheti meg igazán konfliktus nélkül azt, amit meg akar élni. Ott lehet halal vágni, van mecset, szőnyegárus, megszokott a klíma, a naplementébe lehet tevegelni, a nőket lehet verni. Itt nem. Saría és transzjogok nem tudnak egyszerre, egy helyen érvényesülni. Mondjuk mi egy harmadik opciót támogatunk, se saría, se transzjogok, de ez más kérdés.

Ez a békés egymás mellett élés: ti ott, ahogy akartok, mi itt, ahogy akarunk.

Mindenki boldog és mindenki úgy rontja el a saját és honfitársai életét, ahogy akarja. Nem zavarjuk egymást, és virágoznak mindenkinek az akármilyen jogai, mint száz virág és a mieink sincsenek letaposva a röszkei sínek mellett. Ha meg egzotikus virágra vágyunk, ott vannak az utazási irodák. Annyi vállalkozószellem azért mindenkiben lakozik, hogy nyaralni menjen az isztambuli bazársor áttelepítése helyett.


  Bernard Gui

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük