A bankok barátsága, avagy kincs, ami nincs


Ha igaz Bud Spencer klasszikus mondata, miszerint „aki barátot talál, kincset talál” – akkor mi, magyarok, egyre gazdagabbak vagyunk. Ugyanis a héten egy újabb nagylelkű barátot leltünk Mario Draghi személyében. Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke ezúttal a magyar gazdasági növekedésért aggódott. Mert számára oly fontos a magyar GDP alakulása, hogy jó tanácsokkal látott el minket. Persze önzetlenül – ahogy egy jó baráttól illik.
Draghi „jó szándékúan” figyelmeztetteMagyarországot, hogy „ne tegyen olyan egyoldalú lépéseket, amellyel rákényszerítené a kereskedelmi bankokat, hogy a devizahiteleket közvetlenül és egy lépésben konvertálják át forinthitelekké”. Habár ez az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került adósoknak nagy segítség lenne, a bankoknak viszont nem jönne valami jól. Sokat vesztenének a milliárdos profitjukból. Persze ez mellékes, mert az EKB elnöke nem a kereskedelmi bankok miatt aggódik, hanem a magyar DGP növekedéséért. Mert ő nem a kereskedelmi bankok, hanem a magyarok nagy barátja.
Bár a barátok közötti kapcsolat hagyományait már kevésbé tartotta tiszteletben Draghi, hisz nem közvetlenül osztotta meg a magyar kormánnyal a jó tanácsait. Biztos véletlen, de éppen egy osztrák napilapon keresztül érkezett a jóindulatú üzenet. Még akkor is naivan hiszünk a véletlenekben, ha minálunk több olyan osztrák tulajdonú bank is tevékenykedik, amelyik érintett a devizahitelezésben. De bizonyára az is véletlen, hogy épp a liberális Der Standard írta meg a baráti üzenetet. Politikától függetlenül. És végül az is véletlen lehet, hogy Ewald Nowotnyra, az osztrák központi bank vezetőjére hivatkozva idézte Draghit a liberális lap. Nowotny, a Nemzetközi Valutaalap őszi közgyűlésén azt mondta, hogy „Draghi az Európai Rendszerkockázati Testület (ESRB) vezetőjeként aggodalmának adott hangot, hogy a devizahitelek átváltása folytán felgyorsulhat a hitelezés visszaesése, ami negatívan hatna a stabilitásra és a magyar gazdaság növekedésére.” Összefoglalva tehát: Mario Draghi szerint a devizahitelek forintosítása folytán felgyorsulhat a hitelezés visszaesése, ami negatívan hatna a magyar gazdaság növekedésére. Ezért félt minket a lelkem. Ezért üzen az osztrák jegybank elnökén keresztül, egy osztrák liberális napilap hasábjain. Igazi jó barátként.
Na persze! Mi meg most jöttünk le a falvédőről!
Közben (nyilván egészen véletlenül), Heinz Wiedner, az osztrák Raiffeisen Bank magyarországi leányvállalatának vezérigazgatója is nyilatkozott, miszerint „a magyarországi bankok nem engedhetnek meg maguknak további veszteségeket a magyar kormány tervezett devizahitel-kivezetési programja miatt.”
Mennyi véletlen! És mennyi jó barát! Úgy tűnik, mi, magyarok, Fortuna kegyeltjei vagyunk és igazán gazdagok lehetünk, amennyiben igaz Bud Spencer klasszikus mondata. És mielőtt elfelejtenénk: a GDP is nőni fog, ha megfogadjuk Draghi baráti tanácsát. Ugyan pár százezer embert kilakoltatnak majd, pár millióan pedig tovább nyögik a devizahitelek súlyát, de az smafu – mert ha a hitelezés ismét beindul, akkor szép, új világ vár ránk. Tele jó barátokkal.
A magyar kormány egyébként egészen nagyvonalúan kezelte ezidáig az agresszív bankok nyomulását. November elsejéig adott időt a kereskedelmi bankoknak, hogy dolgozzanak ki olyan cselekvési terveket, melyek lehetővé tennék a hitelszerződések módosítását annak érdekében, hogy az ügyfél törleszteni tudjon. Ne felejtsük el, hogy olyan ügyfelekről van szó, akik önhibájukon kívül, illetve a devizaárfolyamok irreális emelkedése miatt kerültek bajba. Akik egy „hibás termék” miatt adósodtak el. Mert az elmúlt évtizedben meghirdetett devizahitel konstrukciók „hibás termékek” voltak. Ráadásul politikai hátszéllel jelenhettek meg a magyar piacon. Hisz a Gyurcsány-kormány ezekkel a hitelekkel tartotta fenn rövid távon a gazdasági fejlődés látszatát. Ami voltaképp inkább eladósodást jelentett. Állami, önkormányzati és lakossági szinten is. Gyurcsányék ráadásul több valóban baráti figyelmeztetést is kaptak külföldről és belföldről egyaránt. De a kormányfő (aki 2014-ben első lesz a DK választási listáján) és Veres Jánospénzügyminiszter (aki jelenleg befutó helyen szerepel az MSZP Európai Parlamenti listáján), illetve a Simor által vezetett Nemzeti Bank akkor nem figyelt a baráti jó tanácsokra. A valóban baráti tanácsokra, melyek a devizahitelek tömeges terjedésének kockázatáról szóltak.
Most meg jön az EKB elnöke, Mario Draghi és azt hazudja, hogy aggódik a magyar GDP növekedésért? Nem lenne sportszerűbb és egyenesebb kimondani, hogy a bankok profitjáért aggódik valójában? És hogy nem a magyarok, hanem a kereskedelmi bankok barátja? Akkor legalább nem éreznénk azt, hogy teljesen hülyének néz minket.
Felmerül még egy utolsó kérdés. A nemzeti bankok (jegybankok) függetlenségének kérdése. Az európai piacgazdaságokban alapvető elvárás a politikai hatalom különválasztása a pénzügyi, monetáris irányítástól. Azaz a mindenkori kormánnyal együttműködve ugyan, de a politikai érdekektől függetlenül kell működniük a nemzeti bankoknak. A történtek fényében viszont felmerül, hogy létezhet másfajta függőség is, ami ezek szerint belefér a jegybankok tevékenységébe. Ez pedig a kereskedelmi bankok anyagi érdekeitől való függőség.
Hogy is fogalmazott kissé gúnyosan Voltaire? „Istenem, szabadíts meg a barátaimtól Ellenségeimmel magam is elbánok majd.”

  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük