A baloldal megújulásának gátja: a neoliberalizmus


Akkor most kérnénk egy fröccsöt. Kettőt. Vigyorogva nézzük ugyanis az “epic fight against the Kaiju” újabb epizódját. Azt a bohózatot, ahogy a nemzetközi értelemben vett európai és demokrata, valamint haladó baloldalépp újfent agonizál. Ne legyenek azonban kétségeink: a legnagyobb baj a magyar baloldallal nem az, hogy ők magukban személyükben külön-külön, és együtt is totál alkalmatlanok többre, mint leszelni a CBA-ban 20 deka párizsit, hanem hogy nem tudnak honnan egészséges és sikeres mintát kopírozni. Enélkül viszont életképtelenek. Ha megértjük a nemzetközi összbaloldalt, azon belül is a számukra fetisizált angolszász munkásmozgalom működését, látni fogjuk, hogy gondjaik mélyebben gyökereznek.

A magyar baloldal ugyanis nem kreatív, hanem kivitelező csapat.
 Jön a tuti külföldről, legyen az Párizs, Moszkva, Berlin vagy épp London, ők meg szolgaian megpróbálják leképezni azt Mucsán, hogy ettől legyünk mi fejlettebbek. Ami van kint, itt is az lesz, ha van egy Tony Blair vagy Giddens, már ott sertepertél Másik Viktor, hogy feliratozzaaz elméletet itthon a parasztoknak. Ha viszont a példa mégse stimmel, akkor a keleti gyarmatokban egyenesen dögvész pusztít, nem csak kisebb kilengés történik, mint a nyugati magprovinciákban.

Még mielőtt az „Illiberalizmus Hete” programsorozat keretében megkapnánk a billogot, hogy újfent a Kaiju ánuszát nyalogatjuk, jelen írás címe igazából fordítás: a The Guardian című brit baloldali lap publicistája, Paul Verhaeghe jutott hasonló konklúzióra a minap. Az amúgy elég combos elemzés olyan erős mondatokkal van tele, minthogy a “neoliberalizmus előhozta belőlünk a legrosszabb énünket”. A lead is rögön ilyen mondatokat tartalmaz: “egy olyan rendszer, ami jutalmazza a pszichopata személyiséget, megváltoztatta etikai hozzáállásunk és egész személyiségünket.” Erős nem?

Mintha csak a Palpatine rémbeszélne Tusványososon.

Ez a “liberális – illiberális” téma elég aktuális a demokrácia szívcsakrájában is, mivel a nyugati bal is pont olyan identitás-válságban van, mint a honi, csak épp ez nem olyan látványos, és mivel arrafelé az önkritika nem egyenlő a rituális önmegsemmisítéssel, jóval hasznosabb is. Verhaeghe azon elemzők közé tartozik, akiknek a baloldaliság azt jelenti, hogy “a nép felhatalmazásából a népért”. Ezzel nem is lehet túl sok bajunk, hisz ezt az elvet a Kaiju is több-kevesebb következetességgel képviseli, főleg amikor a neoliberális oligarchákkal, bankokkal, hatalmas cégekkel, sőt az EU, szintén neoliberális döntéshozóival szkanderozik. Elvégre nem ők hatalmazták fel a kormányzásra, mint pl. Bajnait…

Ha így tetszik, Verhaeghe a „klasszik baloldal” elképzeléseit támogatja, ami valljuk be nem áll messze az ízlésünktől, ha épp szociális népszavazásról, rezsicsökkentésről, bank-elszámoltatásról van szó. Csak zárójelben jelzem, hogy ezek mind amolyan gyarmati függetlenedési lépések, mint mikor az ír bevándorlók tengerbe hajították a teát, mintegy versenypárti lépésként. Ami számunkra már unalmas valóság – ahogy a cikkből kiderül – a nyugati baloldal számára csupán vágyálom, hisz a baloldal “neoliberális elfoglalása” (újabb fordítás) ezt lehetetlenné teszi.
Verhaeghe amúgy pszichiáter, és cikke arról szól, hogy adott társadalmi körülmények befolyásolják az emberek pszichológiai képét. Egyszerűen fogalmazva: bizonyos tulajdonságokat a társadalom jutalmaz, másokat meg elítél, ezért egyes személyiségek sikeresek, mások meg kudarcot vallanak. Ez amúgy evidencia, hisz nyilvánvaló, egy altrusztikus, kedves, jószándékú ember a tápláléklánc alján végzi egy olyan társadalomban, ahol az erősebb kutya baszik. A neoliberalizmus pont ezt az etikát erősítette fel, semmilyen más mérce nincs, mint a siker, semmi más nem számít, mint az előrejutás. Ezáltal minden más, amúgy pozitív tulajdonság csak hátrány lehet az Egyén számára, hogy sikeres lehessen ebben a társadalomban. Adott esetben az erőszakosság, a nyomulás, a keménykedés lesz a célravezető, a kedvesség, empátia, önfeláldozás pedig elítélendő tulajdonságokká válnak, holott alapvetően sokkal pozitívabbak, mint mondjuk áttaposni a másikon és belerúgni még egyszer a biztonság kedvéért.

Már látom is a Galamus csoport szemét felcsillanni ezen bekezdés után, hisz ez nem jelent mást, mint hogy a Kaiju és aljas szolgái csatakos barna bakancsokkal tipornak át épp a NÉP egyszerű hamvas testén, de ki kell ábrándítanom őket. A The Guardian cikk sajnos folytatódik, és onnan válik igazán érdekessé, amikor eljut oda, hogyha egy társadalomban SENKI nem képviseli az ellenpontot, konkrétan visszafordíthatatlan folyamatok fognak elindulni.

Bár Verhaeghe nyilván a brit tory liberalizmust és kapitalizmust bírálja, de ezt a mentalitást nem a Fidesz és társaik képviselték az elmúlt években elsősorban, hanem épp a neoliberalizmus által lenyúlt baloldal: Gyurcsány, Kóka, és leginkább Bokros Lajos, aki onnan lett konzervatív, hogy rájött arra, a hozzá hasonló pszichopaták a brit és amcsi neoliberálisok között vannak jelen. És most a napokban épp az komplett baloldal fekszik be alá, és mutatja be az önfeladás újabb látványos gyakorlatát. Bokros amúgy be is ült a brit neolibsik közé az EU parlamentben 4 évre, akik kb. egy enyhe fasiszta stich-hel tolták ezt a politikai irányvonalat. Jelezzük, balról ezt a tényt szóvá is tette Schiffer saját “üdvözlő” facebook bejegyzésében, ami váljék becsületére.

Menjünk sorba tehát Verhaeghe vádpontjain, melyek azok, amiket a “londoni elemzők” és a Soros-féle wall streeti héják szemére vet az angolszász világ egészére vonatkoztatva:

  • 1.       A munkások infantilizálása: Első vádpont, amit a síkidomos hasonlat példáz legszebben, aminél baloldal-ellenesebbet elképzelni nem lehet. A választó csak egy állat, egyfajta végrehajtó, akinek nem kell tudnia semmit arról, mi történik vele, hisz úgyis csak arra van, hogy az x-et odategye a papírra mellénk. Ez az első és legaljasabb vád, és hát sejtjük, hogy a gulyáságyúk és buszoztatott romák ennek a nagyszerű neoliberális ötletnek köszönhetően honosodtak meg a magyar tájban masszívabban, mint az akác.
  • 2.       Felületes kapcsolat a választokkal: Az első vád hozza a másodikat: amikor a baloldal legfőbb gondja az, hogy egymás közt hogy sakkozzák le a pozíciókat, az egész castingolásos balhé-tömeg erre utal. A szavazó nem négy évre vagy tovább, hanem öt percre kell, amíg az x-et behúzza. Bármi is történik a későbbiekben, a választók a legkevésbé fontosak, hisz négy év múlva megint bedurran a gulyáságyú, jön a szeretetcsomag, meg a szavazóbusz. Eredetileg a választók egyfajta politikai közösséget is jelentettek, amely rekrutációs bázis szerepet töltött be a pártok életében, ahonnan politikusokat, tisztségviselőket lehetett felszívniés alapvetően befolyásolták a pártok politikáját.
  • 3.       Szolidaritás „drága luxussá” válik:Nincs pénz kultúrára, nincs pénz semmire, minden drága, „kérem el lehet menni”. Ismerős? Fletó tolta ezt anno, de most is azzal jönnek, hogy „nem fog fájni” és megtennék a legnagyobb szociális trollt és megszorítót, a „csomag” névadóját főpolginak, mert ő se szereti Vityát (nyilván) és mert biztos emiatt rögtön demokrata is lesz. Röhej.
  •  4.       Az erőszakoskodás elfogadottá vált a politikában: Nos, amikor Lézerjani csapatja, akkor se szoktuk szeretni, ez az erőből tolom dolgot Az „így van, mert én azt mondom” érvelés nem szokott bejönni a fityiszes politikusoknál se, de be kell vallani, hogy ez sem az, amit ők kezdtek. Bár nem számít ez sokat mára, és az óvónéni is azt szokta kiabálni, hogy „hagyjátok abba”, de nem a Fidesz uszította rá a titkosszolgálatokat oknyomozó újságírókra, és nem verték ki a HaHások szemét se amikor folyt a felmászós műbalhé. Tehát ebben is simán vezet a ballib, és ez addig úgy is lesz, amíg konkrétan nem übereli valaki 2006. októberét vagy a Laborc-Portik találkozókat.
  • 5.       Az autonómia csökkentése, a függés növelése: nos itt már vitatkozhatnánk értelmes ballerokkal, ha lennének. De a mi érveink gyökere ott lenne, hogy ne pofázzon olyan, aki egy komplett társadalmat a munka helyett segélyre, a KKV-szektor helyett multikra épít. Mert amíg a Nép tagjai nem tudnak önálló életre kelni, magukat ellátni, mindig rá fognak szorulni az erősek védelmére. Tehát a neoliberálisokra vagy a helyi kiskirályokra. Mi minden fideszes oligarcha ellenére úgy érezzük, hogy előbbre tud jutni ma egy dolgos átlagember, mint mondjuk a ballib kormányzása alatt, és örülnénk, ha még tovább juthatna és többször a határokon innen, mint túl.
  •  6.       Az önbecsülés eróziója: Verhaeghe szerint a legnagyobb baj, hogy az emberek haszontalannak érzik magukat ebben a rendszerben. Eluralkodik az „én úgyse tudok változtatni”, „én ehhez kicsi vagyok” érzése, és ebből jön minden féle aktivitás hiánya. Egyszerűen beletörődnek a dolgokba és elfogadják a világot ilyen neoliberálisnak és igazságtalannak ahelyett, hogy egyáltalán sorsuk jobbá fordításába, az ehhez kapcsolódó munkába belekezdenének. Hát, a „mindenki lop ezek is azok is lopnak, a dolgok így mennek és kész” szöveget sem feltétlen a jobboldali polgárok csapatták az elmúlt posztkommunista években, ez sokkal inkább a baloldali think tankek, azaz a Hangulat Presszó törzsközönségének vezérnarratívája volt a választások ellényegtelenítése érdekében.
  •  7.       „Sosem voltunk ilyen szabadok, és sosem voltunk ilyen erőtlenek” (Zygmunt Baumann) Ez az idézet nagyon találó. Nem is kell hozzá kommentár.

8.   A szerző konklúziója az, hogy ezt az értékrendet a baloldal is magáévá tette, épp ezért nem nyújt valós alternatívát a “konzervatív-libertariánus” rendszernek. Emiatt az emberek reménytelenség és feleslegesség érzete csak nő, mígnem a kivívott szabadságot már nem adományként, hanem teherként fogják megélni. Olyan akadályként, mely nem előreviszi őket, hanem hátráltatja. A Toronyház részéről ezen a ponton visszatérnék ahhoz a tényhez, hogy jelenleg épp egy hard core „konzervatív libertariánus”, ám mégis csodás módon baloldalinak számító jelölt számára lép vissza Budapesten a komplett egyesült, összefogott, Orbánt-váltó baloldal, ami több mint sokat mondóan igazolja Verhaeghe elméletét.

Mit is mondott Viktor immár másodszorra, Tusványos után a KDNP kongresszuson is? Hogy igenis nyíltan megtagadja ezt. Megtagadja a neo- és egyéb liberalizmusokat, mert vallja: a szabadság további kimaxolása csak még nagyobb elidegenedéshez vezet. Nyugatot ebben követni megfelel a rituális tömeges öngyilkosságnak. Azt mondja, menjünk az ellenkező irányba? Azt. És mi van ott? A közösségek, a rend, a szabadsággal szemben található biztonság, olyan Közjóra alapozott szilárd értékrend, ami alapján az emberek tájékozódni képesek.

De mit lát ő ilyen értékrendnek? Valami náci hablatyot? Valami szocialista egalitárius baromságot? Nem. A kereszténységet, a kereszténydemokráciát. Nos, mi is így vagyunk ezzel. Üzennénk tehát a távolban őrlődő baloldali értelmiségi barátainknak, hogy a megoldás már rég nem az, hogy majd a “baloldal lerázza magáról a neoliberális paradigmát” (ahogy a The Guardian publicistái még reménykednek, mert nem söröztek eleget Szanyi Tiborral) hanem az, hogy hagyjátok az egészet a francba, és elkezdtek valami mást. Valami újat. Ja, hogy az kemény? Be kéne látni azt, hogy tévedések sora vezetett oda, hogy itt tartsatok? És még azt se tudjátok, hogy hol rontottátok el?

Ezen túl az áhított változáshoz pont azokat az erényeket kéne gyakorolni, amiket éveken át, a “neoliberalizmus” jegyében tiportatok el? És hogy ez nem megy nektek sehogy se? Hát, őszintén sajnáljuk. Akkor lehet, nem inkább hagyni kellene ezt az egész politizálást, annyi szép szakma van még…

Most pedig kérnénk egy hosszúlépést, valamint érdeklődve várjuk a következő fordulót, amikor megint hülyét csináltok magatokból.

  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük