Három sikeres „néppártosodási kísérlet” lebeghetett Vona Gábor szeme előtt



kiralybizabella01Kezdetek:
 Király B. Izabella lett a rendszerváltozás utáni első fecske, aki nem csak liberális kisgyerekeket ijesztgető mumusként vonult be a politikatörténetbe, hanem mint az első piaci alapon hazaáruló. Az 1990-ben a Magyar Demokrata Fórum színeiben parlamenti mandátumot nyert képviselőnő által néhány fiatal skinhead társaságában alapított Magyar Érdek Pártja 1999-ben szerződött az iraki Baath párttal, „hitet téve a palesztin nép igazságos harca mellett”, cserébe a 4,7 millió hordó iraki olaj eladásában játszott „közvetítői szerepéért” hálául – a washingtoni MEMRI alapítvány szerint – jelentős támogatást kapott. Az olajeladásokból való részesülés nyilvánvalóan egy meglehetősen átlátszó fedősztori, amely arra szolgált, hogy a nyugati világ néhány mindenre kapható politikai kalandora, újságírója, pártja megfelelő bérezés fejében USA-ellenes propagandát fejtsen ki az Egyesült Államok szövetségeseinek körében.

Cukiságkampány: A kétezres években Király B. Izabella teljesen eltűnt a magyar nyilvánosságból. Legközelebb akkor hallani róla, mikor már decens úrinőként Abony fideszes polgármesterjelöltje melletti támogatásra szólította fel a falu lakosait a helyi hírportálon. Mint írja, „”Abony vezetése mára teljesen elnőiesedett, s bár igen tehetséges, rátermett nők vezetik intézményeinket, mégis, városunk élén végre egy férfit szeretnék látni!”.

kiralybizabella02Néppártiasodás: Színházi rendezőként a budapesti Térszínházban szerepel a Nagyabonyi Színkör társulatával. A bemutatott darabot Óbuda önkormányzata és az EMMI is támogatta. Ha valami leszűrhető az életútjából, az az, hogy nem lehet olyan mélységig “benáculni”, ahonnan nincs visszaút. Noha Király B. Izabella kihátrált a politikából, közéleti szereplőként – legalábbis szűkebb hazájában – elfogadott, népszerű személy.

Hisztériafaktor: Csak 60%. Ha nem ügyeskedi be magát az első szabadon választott parlamentbe az MDF segítségével, semmilyen hisztériát nem vált ki. Szaddam Husszein olajdollárai pedig inkább a Baath párt külügyeseinek felkészületlenségéről szólt, mint komolyan vehető aknamunkáról a magyar nép atlantista elkötelezettsége ellen.

Múltat végképp eltörölni: Maximiális 100%. Sikerült teljesen maga mögött hagyni a szélsőjobbos félmúltat.

 

szaboalbert01Kezdetek: Szabó Albert a rendszerváltozás utáni kesze-kusza időszak legaktívabb, legszínesebb és legellentmondásosabb figurája volt. Hívei szerint ő töltötte be a kilencvenes évek prejobbikosának szerepét, aki ki meri mondani, amit addig senki. 1993-ban tért vissza Magyarországra Ausztráliából és – saját bevallása szerint – ausztráliai emigráns magyar körök támogatásával alapította meg Világnemzeti Népuralmista Pártot, melynek nemzetek feletti hangzása hiába kedves egyszerre a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali szíveknek, főleg kopaszokból állt. 1994. április 20-án, már Magyar Népjóléti Szövetség néven, provokatív célból Hitler születésnapján egyesült a Magyar Nemzeti Arcvonallal és az Ekrem-Kemál György vezette Kommunizmus Üldözötteinek Szövetségével és onnantól Magyar Hungarista Mozgalom néven adták a muníciót a szálasista visszarendeződéstől rettegőknek. Végül a kor legnépszerűbb radikális politikusa, Csurka István szívta el előle a levegőt, miután azt kezdték terjeszteni az általa befolyásolt, MIÉP-hez köthető médiumok, hogy Szabó Albert tulajdonképpen egy agent provocateur, aki izraeli titkosszolgálati szervezetek megbízásából járatja csak le az „Igaz Ügyet” Magyarországon. Ezután követői szép lassan elfogynak, végül 1999-ben visszatér Ausztráliába.

Cukiságkampány: Miután visszatért Ausztráliába, állítólag a polgári életben helyezkedett el. Hajat növesztett, öltönyt húzott, és egy export-import cég igazgatójaként élte a kenguruföldi kispolgárok mindennapjait. Az Index tényfeltáró cikke szerint köze volt egy Magyarországon toborzó, Ausztráliába munkaerőt kölcsönző céghez is.

Néppártiasodás: Nála ez a folyamat, a Jobbikkal párhuzamosan putyinista változatban jelentkezett. Mint többnyire a politikai vertikum jobboldalának legszélén állomásozó figuráknak és a Brit Birodalomnak, neki sincsenek örök szövetségesei, csak örök érdekei. A legtöbbet fizető nyer. A Krím-félsziget elcsatolása és a Majdan-tüntetések után nyugaton elképesztően aktívvá vált orosz szolgálatokkal egybevágó ritmusban szervezett Amerika és Európa ellenes minitüntetéseket, adminisztrált oroszbarát propagandát folytató Facebook-oldalakat, próbálta Nyugat-ellenes irányba hangolni a közvéleményt. Meglehetősen szerény eszközei és az érdektelenségbe fulladó tevékenysége, hasonlóan Király B. Izabellához, csak az orosz titkosszolgálatok ügyetlenségére mutatnak rá.

Hisztériafaktor: 100%. Szabó Albert volt  mindenre a példa, amitől csak az SZDSZ mentheti meg az országot. Ha magától volt ilyen, ha “megbízást” teljesített, a közvéleményt maximálisan sikerült hiszterizálnia.

Múltat végképp eltörölni: 50%. Ismét eltűnt a magyar nyilvánosságból, pedig rengeteg párhuzamos mozgást mutatott be Vona Gáborékkal. Ki tudja meddig jut, ha tovább kitart…

bacsfidianna01Kezdetek: Legújabbkori Szabó Albert, aki egyszerre volt régóta várt megváltója a szélsőjobbos utcai ellenzéknek és rájuk küldött belügyes, szocialista agent provocateur. Bácsfi Diána a töredezett, az “igaz ügyet” egymás ellen is rendre képviselő radikális csoportok némelyikénél természetesen ugyanúgy zsidó volt, mint Szabó Albert, a szubkultúra másik fele pedig nyilas maskarába bújva boldogon korzózott vele a belvárosban, együtt rémisztgetve vele a turistákat és a szocialista kormányzattól éppen elfordulni akarókat. A Magyar Jövő nevű csoport vezetőjeként, hungarista szószólóként tündöklő egyetemi hallgató 2003-2004 között a legnépszerűbb politikai terméke lett az antifasiszta küzdelembe fasiszták nélkül éppen beleunó baloldali sajtónak. A sajtó kedvért, kérésre lendítése azóta is utolérhetetlen teljesítmény a műbalhékat mostanában csak valóságsókban produkáló médiumoknál. A nyilas puccs végül elmaradt, nem sikerült feltámasztania a mozgalmat, ő pedig visszament befejezni az egyetemet.

Cukiságkampány: A náculás után új hobbit talált magának. Íróként, költőként, vallástörténészként próbált feltűnést kelteni, extravagáns nyilas-hagyományőrző ruháját szakadt hippigöncökre cserélve. Sosem fog kiderülni már, hogy apukáján keresztül titkosszolgálati termék volt-e vagy egy feltűnési viszketegségben szenvedő, barátokat kereső lány, mindenesetre az új arculata messze hitelesebben sikerült, mint mikor pattanásos bölcsészlányként próbálta igazolni a szocialisták félelem-kampányát.

bacsfidianna02Néppártiasodás: Nem csak nézeteit, hanem nevét is lecserélve mutatkozott legutóbb a nyilvánosság előtt Borbás Marcsi műsorában, ahol Erős Diánaként ókori iratokról-iratokra szökkenve mítoszkutatott, mindenki kedvenc gasztro- és vidéktelevíziósával. Ezoterikus, világvégedátumos magyarindiai guruként talán nemsokára szöges ágyról is tart felolvasóestet a Zenit tévén vagy a Magyar Nemzetben lesz folytatása a Puzsér Róberttel folytatott beszélgetésének Avatara Satyavatiként.

Hisztériafaktor: 20%. Csak a legkreténebbek vették komolyan.

Múltat végképp eltörölni: 100%. Nemcsak Borbás Marcsi, Puzsér Róbert se vette észre kivel beszélget. Neki is sikerült teljesen maga mögött hagynia a múltat, új karriert kezdeni, de változatlanul őrültként.

 


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Nincs hozzászólás

  1. ZzzzzzZZzzzzzZzzzzz…

  2. ZzzzzzZZzzzzzZzzzzz…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük