Új Európa születik?


Egy 18 éves iráni származású férfi követte el a müncheni mészárlást. A hatóságok szerint semmi összefüggés nincs sem a bevándorlással, sem a würzburgi baltás esettel.

Az elkövető két éve élt Münchenben és nem követett el semmilyen szabálysértést. Integrálódott, nyilván. Minden rendben.

Teljesen megnyugodtam.

Őrültek persze mindenhol vannak.

Igaz, 9 halálos áldozata van a müncheni esetnek (köztük egy 15 éves gyerek), és 25 körüli a sebesültek száma.

Tényleg megnyugodtam. Ennek semmi köze a bevándorláshoz.

Akinek szeme van, az láthatja.

….hacsak annyi nem, tette hozzá a szakértő a tévében, hogy a müncheni fiatalember is a würzburgi baltás afgánról vehette a mintát. Hogy egyedül is megcsinálható, csak elszántság és hit kérdése. Meg némi fegyver – de nem balta, mert az nem túl hatékony… Esetleg az ISIS immár közismertté vált “nyílt forráskódú terrorizmus” összefoglaló néven ismert módszere segítette…

Töltsd le a netről és alkalmazd. Plug & Play!, ilyen egyszerű! Már kiképzésre sem kell elmenni Szíriába vagy Afganisztánba. Az ugyanis feltűnne a hatóságoknak.

Bár a hatóságok szerint a baltás gyilkosnak sem volt semmi köze a bevándorláshoz. Ahogy az ISIS-hez sem… Csak az ISIS igyekezett egyből hasznot húzni az esetből. Bemondták, hogy az ő emberük, miközben ezt nem bizonyítja semmi. A bevándorlás-ellenesek meg csak felkapták…

De én már akkor megnyugodtam.

Őrültek meg mindenhol vannak, ugye…

Igaz, utólag meg kiderült, hogy a fiatalkorú afgán maga vette fel azt a videót, amiben az ISIS katonájának nevezi magát és egy késsel hadonászik. És elmondja, hogy azért jött Európába, hogy megölje a hitetleneket.

De ki tudna rá ezért megharagudni?

Hiszen még gyerek volt, nem tudja mit beszél. A fóti, a menekült – szülők nélkül érkező – gyerekeknek fenntartott befogadóállomáson is tiszteletét tette (és vezette orránál fogva egész Európát az agyatlan, csapnivaló, és kevés ésszel is könnyen kijátszható menekültügyi szabályaival), majd két nap után le is lépett onnan. És a Keletitől csempészhették őt Németországba osztrák migránssimogatók, legalább is a Die Welt szerint.

Nyilván a mostani müncheni tömeggyilkosnak sincs semmi köze sem az ISIS-hez, se a baltáshoz, sem a nizzai “fűnyírós” elkövetőhöz. De még az iszlám fundamentalizmushoz sem. Semmi.

Őrültek meg mindenhol vannak.

Megnyugodtam. Európa egy élhető hely. Amit csak színesít és gazdagít a multikulti.

Megnyugodtam. Tényleg.

Új Európa születik. Ahol meg gyalulnak, ott sajnos hullik a forgács…

 

(Mernyó Ferenc)


  tutiblog

A PS böllérblogja. Bővebben a Gy.I.K.-ben.

6 hozzászólás

  1. Semmi baj, nem süllyedünk.

  2. Éppen ideje lenne,ha a forgács keletkezését,MI irányítanánk.

  3. Dr.Vuics Tiborné

    Olcsó demagógia azt állítani, hogy a müncheni estnek a bevándorlás vagy az iszlamizmus az oka. Folyik a nyomozás, semmi egzakt tényt nem tudunk azon kívül, hogy német állampolgár az elkövető. Lövöldözni pedig sajnos az átlagos német állampolgárok is szoktak időnként.

  4. Bálványosi Tusnád

    Európa minden másodercben újjászületik és megszűnik. Talán épp az ilyen közhelyekkel szembeni ellenállása a legjobb bizonyíték arra, hogy jó anyagból készült.

  5. Magyarázza már el nekem valaki, hogy Merkel asszony hogyan jutott el “A multikulti megbukott!”-tól a totális befogadásig. Talán valaki ÖSZTÖNÖZTE VALAMIVEL?????

  6. 1. Léteznek amerikai, brit, német, norvég, stb. bennszülött gyilkosok? Igen.
    2. Kell-e szaporítani őket fanatikus migránsokkal? Nem.
    3. Rombolja-e emberi tartásunkat a cselekvésképtelen EU-vezetés? Igen.
    4. Szükséges-e valagba rugdalni a szarházi megalkuvó politikusokat? Igen.
    5. Elfogadjuk-e az agyament kényszer betelepítési programot? Nem.
    Csak semmi melléduma.
    Ennyi.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük