Tag Archives: Obama

Magyarország Külügyminisztériumának jelentése az Amerikai Egyesült Államok emberi jogi helyzetéről (2016)

Magyarország USA kormányának azt a féltő aggodalmát viszonozza, amellyel az az elmúlt évtizedekben mindig kendőzetlen nyíltsággal fordult a jobboldali magyar kormányok felé, ha azok nem tették azt, amit a “civil szervezetek”, a liberális pártok vagy az amerikai nagykövet mondott. Sajnos az elmúlt két évben olyan folyamatok betetőzését figyelhettük meg az USA-ban, amelyeket annak kormánya oly sokszor bírált Magyarországon, hitünk szerint …

Több »

Dr. Moreau és a Szovjetamerika

Nem tudjuk eldönteni őszinte szívvel azt, hogy az Obama-féle Angszoc ennyire gonosz vagy tényleg csupán arról lehet szó, hogy Amerikában konkrétan a Komáromy Gergő-féle funkcionális idióták kerültek hatalom közelbe, és megvannak az eszközeik a vegánköztársasághoz hasonló elborult ötleteik állami szintű megvalósításához. Bármelyik is az igaz, ezekhez képest is sikerült szintet lépni megint. Ha a közel keleti folyamatokat nézzük, Obamáról simán …

Több »

Érvek

 „…mert ha az előkelők látják, hogy a népnek ellenállni nem tudnak, valakinek a kegyét keresik közülük, s megteszik uralkodónak, hogy az árnyékában kedvüket tölthessék.” Niccolò Machiavelli: A fejedelem Tombol az amerikai elnökválasztási kampány. Olyannyira tombol, hogy még Tusványoson is érezni a szelét. Hiába, mégiscsak a világ uralásáról és annak módszereiről van szó, rakétákról, pénzről, bankokról, olajról és szaxofonozásról az orális …

Több »

Amikor az irónia nem vicces

  Pár napja attól volt hangos a sajtó, hogy az angol szurkolók csatatérré változtatták Marseille utcáit a ruszkikkal, nagy egyetértésben a meccsek szüneteit azzal ütik el, hogy péppé verik egymást. A „különösen intelligens” Vágó István, a gyurcsányizmus lángoszlopa úgy gondolta, ír egy ironikus posztot arról, hogy lám-lám Európa igazából „ezt védi meg” úgymond a szegény aranyos migránsokkal szemben. [rule style=”rule-dotted” …

Több »