Mikor Ron Werber végre előjön és megmutatja az elempét


Szél Bernadett jól ránk ijesztett. Majdnem összecsináltuk magunkat. Adott egy fura, inkább alákérdezős interjút a Simicska birodalom kettes számú zászlóshajójának, a valaha szebb napokat látott, de a Jobbiktól már nem garantált függetlenségű Magyar Nemzetnek, melyben azt találta mondani, hogy még ugyan nem írta alá a szerződést Ron Werber kampányguruval, de amikor majd ez megtörténik, azt mindenki észre fogja venni. Az nagyon látványos lesz.

Újságíró kérdés: „Megvan a kampánytanácsadójuk is Ron Werber személyében. Ő mit vállalt, meddig juttatja el az LMP-t?”

Erre jött Berni: „A szerződést napokon belül aláírom. Már megbeszéltük, mit várunk egymástól. Ahhoz kértünk tőle segítséget, hogy a mostani, meglehetősen cudar médiahelyzetben hatékony utcai jelenlétet tudjunk produkálni. A felkészülés már zajlik. Elég látványos lesz az a pillanat, amikor az LMP olyan kampányba kezd, amelyet már egy profi kampánytanácsadó segített. Ezt mindenki észre fogja venni.”

Tehát utcai jelenlétet várnak Ron Werbertől? Vagy esetleg valami mást is?

Mert ismerve a gyűlöletkampány nagy mesterét, ennek azért van egyfajta fenyegető éle. Leginkább, mert Berni úgy fogalmaz, hogy látványos pillanat lesz, mikor a szocik egykori spindoktora beszáll majd a munkába.

Talán a következőkre számíthatunk?

Mivel az elempé egyik legfontosabb mondanivalója a paksi atomerőmű és annak bővítése elleni kampány, így a legtragikusabb „látványos pillanat” az volna, ha felrobbantják. De azt talán mégse fogják. Vagy, legalábbis Ron Werbert ismerve, azt terjesztenék, azt hazudnák, hogy szivárgás van, kitörne a pánik és senki nem akarna paksi bővítést. Ez például belefér a werberi-kommunikációba…

De reális az is, hogy mivel a Berni szerint túl sok fát vágnak ki Budapesten és keveset ültetnek helyette (ami tényszerűen nem igaz), elkezdenének arról Ron tanácsára hazudni, hogy nincs fa és fű sem (utóbbi kampányba Juhász Péter is szívesen beszállna az összefogás jegyében) a fővárosban, mert Tarlós és Orbán kéz a kézben kivágta és letaposta az összeset. Sőt, ezekkel a kivágott fákkal fűtik a felcsúti stadion gyepét télen.

Végül pedig arra azért igazán kíváncsiak vagyunk, hogy mit kezd majd Ron és Berni a bevándorlás kérdésével. Mégsem fenyegethet meg minket 23 millió románnal, vagyis bevándorlóval, akik elveszik a magyarok munkáját. Vagy mégis?

Végül is lehet más a politika, nem?

Mindenesetre fogvacogva várjuk azt a látványos pillanatot, mikor valamilyen utcai jelenléttel olyan balhés dolgot fog majd csinálni az elempé, melyből mindenki tudni fogja, hogy aláírták végre a munkaszerződést. És a balhét nem a Momentum Mozgalom házibuliján vezetik elő.


  Boris Vian

11 hozzászólás

  1. Nyilván hazudni fognak. Ha pedig ügyesen hazudnak, akkor hisznek nekik, a tények ellenére.
    Egyetlen remény, hogy Ronnak eddig kétszer sikerült vesztésre vinni az MSZP-t, hátha az LMP-vel is ilyen ügyes lesz.

  2. Valahogy úgy, ahogy az előttem szó fogalmazott.
    Én is nagyon megijedtem.☺
    Annak fényében különösen, hogy a Jobbik rövidesen beadja a kulcsot pénzügyileg és becsatlakozik az LMP-be.

  3. Gáspár Anett

    LMP = LóPiMpili

  4. Gáspár Anett

    Ez már titkosszolgálati terület. Berniként és Werberkét bíróság elé kell állítani, amennyiben zavargásokat akarnának kirobbantani.

    Természetesen nem “(V)érzékenyített” bírák elé.

  5. Gáspár Anett

    Ezek képesek lefizetni fél Magyarországot, hogy aztán szétlophassák a maradékot.

  6. Az elég látványos utcai jelenlét lészen,ha a szélbernadettből sarki megjelenőt kreál ez a római arcélű úr…..

  7. R. Werber ugyan attól a bukott ,hazudozó ,korrupt és népbe lövető gyurcsánybanda MSZP-TŐL ment át a semmiben nem különböző balliberális éppen olyan LMP-HEZ.Mindet külföldi idegen milliárdosok és a sorosbanda irányítja.

  8. Szerintem
    1.) Széldetti kap Errbertől egy új, minden eddiginél nagyobb Bömbit és Ferihegyen fog tiltakozni az elviselhettetlen zaj ellen.
    2.) Werber átírja az LMP lista 4. helyén álló Schmuck Erzsi önéletrajzát. Kihagyja belőle, hogy Schmuck Erzsi akkor volt a KISZ KB osztályvezetője, amikor ott Gyuriferi KB titkár volt.
    Ja! És Schmuck Erzsivel visszafizetteti Werber a paksi ebéd árát, amit az atomerőmű éttermében kapott, mint az atomenergia lelkes kiszes támogatója.

  9. morbus hungaricus

    Én nem találom a dolgot viccesnek. Werber profi, tudja mit csinál, 2002-ben egyszer már megszívtuk miatta.

  10. Ron Werber, mint márkanév kell az LMP-nek, hogy a széthulló MSZP-től elvegyék a szavazókat.

  11. Szél Bernus bejut a parlamentbe,kellemetlenkedni.Ennyi az egész.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük