És megint előkerült egy régi, fideszes hívószó


Meglehetős szemfülességgel és furfanggal csapott lesz az MSZP a lassan negyedszázados, fideszes kommunikációs csodafegyverre, a Medgyessy és Gyuriferi kormányok ellen kitalált habonyárpis ármányra, a nagy sikerű és halhatatlan brókerkormányozásra. A szocialisták 24 órás ultimátumot adtak ki ma a „brókerkormány külügyminisztériumának és külügyminiszterének”, hogy tisztázza, volt-e bennfentes információja a Quaestor cégcsoport közelgő csődjéről, amely alapján „kivették 40 milliárd forintjukat a pénzügyi vállalkozástól”.

Piréz Róbert 03/25/2015

Ezek szerint Tóbiás József (rá kellett googleznom a nevére) alatt sem veszített ezek szerint semmit a szocialista párt a rá oly jellemző frissességből és lendületességből. Egészen megható, ahogy a politikai közbeszéd legújabb vívmányait, fordulatait ily magától értetődő természetességgel és megdöbbentő gyorsasággal teszik magukévá, illetve a mindennapok részévé.

A 2002-től regnáló szoci kormányok legfontosabb önképének és az arra alapozott arculat rombolására találták ki anno fideszes kampányguruk a luxusbaloldalizálást és a brókerkormányzást. A piros helikopterrel közlekedő Kókajanitól kezdve Bajnain át Gyuriferiig tele volt a kormány „sikeres” üzletemberekkel, akik a privát szférában szerzett „tapasztalataik” alapján akarták vezetni az országot, és e múltra hivatkozva vélték magukat tévedhetetlennek. Ezért nem kérdezték meg a békákat a mocsárlecsapolásról, és ezért reagáltak minden ellenvetésre, ellenvéleményre iszonyú dühvel. Csak arról az apróságról feledkeztek el, hogy ők nem amerikai típusú self made man-ek voltak, akik puszta kezükkel törtek utat a civilizációnak a vadnyugaton, majd lettek sikeresek és gazdagok és szépek, hanem a kommunizmusból demokráciává alakulás közben kissé megbillenő jogrendben ólálkodták sikeresen körbe a nemzeti vagyon lebontását, másik nevén az ellopását. Kóka, Bajnai, Medgyessi, Gyurcsány egy ideális világban bizony közmunkás volna a teszkóban szeletelné a párizsit.

Ebbe a brókerkormányzós toposzba próbál most új életet lehelni a baloldal, hátha akkor a Fidesz is úgy jár, mint ők (azaz pár év múlva lesz egy teljesen jelentéktelen elnöke, akinek a nevére rá kell googlezni).

A sümegi autókázáson polgári zarándoklaton résztvevő Rolls-Royce Silver Shadow körül ébresztett sajtó-elmebaj is már ebbe az irányba mutatott, elvégre valódi újságírói kihívás úgy értekezni egy – amúgy használt Suzuki árában lévő – autóról, mint bizonyítékról a jobboldali urizálásáról. Egyébként, ha elfelejtenénk végre ezt a teljesen ostoba kontextust, amibe az urizálást helyezték, akkor a Rolls-Royce Silver Shadow tényleg egy úriemberhez méltó modell. Nem ostobán drága, nem hivalkodó, viszont elegáns és van benne kalaptartó.

Nagyobb kérdés, hogy az ultimátum lejártakor lesz-e vekkerezés a parlament előtt, hisz lopni másolni csak szépen, ahogy vörös csillag megy az égen…


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük