Buzisugárvető, homofóbia, jégcsákány, micimackó


 

Láthatjuk, a 2010-es évek második felének trendi akciócsoportja az úgynevezett transzlobbi lett, ami Kerényi buzilobbijának még annál is keményebb verziója. Lebuzizózik bárkit, aki neki nem tetszik. A transzfóbia a homofóbia 2.0, amely – szokás szerint – az a billog, amit a libnyafi aktivistapisták önhatalmúlag osztogatnak, immár melegeknek is.

[rule style=”rule-dotted” ]

Kifinomult technikák vannak amúgy arra, hogy az angszoc minyonok azzal szabaduljanak meg a zavaró emberkéktől, hogy billogoznak. Ebben is megy a fejlődés, és kétségtelen: az antiszemita vád már elkopott, pláne amióta azt látjuk, a múlt „világösszeesküvő zsidója” épp a liberálfasiszta új világrend útjában áll már megint, szokása szerint kart karba öltve a „mocskos, bigott keresztényekkel”. Isten hozott 1933-ban. Ugorjunk.

A módszer, amit nácik, komcsik, és korunk angszoc libnyafijai tolnak, olyan örök, hogy neve is van: hamis konklúzió. A trollmódszer, amivel a libnyaf nyomul kb. 5000 éves. Már az antik görögök is megírhatták volna, hogy ez a homofóbozás nem sokkal megalapozottabb logikailag, mintha azt mondanám,

mivel micimackó szereti a mézet, és én is szeretem az mézet, ezért én medve vagyok.

 

Vagy mondjuk, mivel Hitler vegan volt, és Hitler náci volt, így minden vegan náci. Nos, ez a szofizmus az, amit az Independent – Guardian – 444 – Index vonalon nyomuló trolletetőkben adagolnak a két WOW szünetében a Zuckerberg Galaxisba tévedő 20 éveseknek, elérve azt hogy már a „klasszikus” melegek is homofóbok lehessenek. A buizisugárvető tehát fullon tolja, s világpusztító terveinek kiszivárogtatásával azért lettünk ilyen bátrak, mert pár hete olvastuk a Telegraph-ban Peter Tatchell történetét, aki az első „ön, nő és meleggyűlölő meleg” ami nagyon durva állapot lehet, és nem is nagyon sejthető hogy miként büntetheti magát ezek után. Netán csajozni kezd?

Ha ez meg nem lett volna elég, pár napja jött ki a hír, hogy a Világ legnagyobb sztártranszneműje bejelentette, hogy szeretne visszaváltozni, mert szar így neki a Vanity Fair és Glamour Év Nője 2015 cím bírtokosaként, és a vietnámi és iraki veteránokat trónjáról letaszítva az Obamától kapott Bátorság Érdemrend birtokosaként. Amúgy eme legutóbbit azért kapta, mert ugye Bruce Jenner a Reagan-korszak propagandájában is kemény szerepet vállalt, mint a szovjet tenyészsportolókat az olimpián becsicskító sztáratléta. Aztán jött házassága a Kardashianokkal, majd a Bruce-ból Caythlin-projekt, most meg úgy tűnik, megy vissza simán elmebeteg, makkant, lecsúszott pasinak.

Szóval ez a sztori érdemelt Husszeintől Bátorság-érdemrendet.

 

Innentől kezdve pont úgy vagyunk a meleg- és transztémával, ahogy kell: homofóbozzanak ezek úgy, ahogy akarnak, max. átmegyünk Németh Szilárdba és otthagyjuk a francba, vagy maradunk, akik vagyunk és orron ütjük őket, ha már nagyon idegesítenek. De nézzük csak végig a dolgok mai állását.

petertatchellPeter Tatchell egy igazi, tőrőlmetszett melegjogi harcos. Nem is akárki! Nagy Britanniában ő az Ikonikus Melegjogi Harcos. 1983 óta tolja a témát, tehát fogalmazhatunk úgy, hogy ő az a figura a brit (baloldali) politikában, aki a legrégebb óta és legkövetkezetesebben csinálja ezt az egész Kerényi-értelemben vett buzilobbit. Munkáspártiként kezdte, majd Zöldpárti lett, ami ugye a ködös Albionban a legszélebb balt jelenti a politikai palettán. Most ne is firtassuk, hogy az arc Richard Dawkins nagy haverja, imád katolikusokat és keresztényeket basztatni, és iszonyatosan tolja a melegjogi dolgokat. Olyannyira, hogy saját „függetlencivil” szervezete is van, az OutRage!, ami kb. – legalábbis politikai megnyilvánulásait tekintve – abszolút kielégíti a szélbalos ügyek felvállalásának és kifejtésének kritériumait. Van itt minden: globális felmelegedés (haha), melegjogok, PETA, antikeresztény tüntik a pápa és a Canterbury érsek ellen, és…. hát igen. Tatchell sajnos következetes ebben, ami öreg hiba az angszocban.

Mert két témában volt pofája saját véleménnyel rendelkezni, amitől bizony úgy járt, mint Trockij elvtárs Mexikóban: egy reggel felébredt és egy jégcsákány volt a hátában. Ez a két téma meg az iszlám és a transzik. Tatchell még akkor kezdte a lobbizást, amikor az csak 3 betűből állt a dolog, és elsősorban a valóban melegek jogainak a valódi védelmezése volt a téma. Aztán pályafutása 30 éve során szépen odamászott a T és a Q betű is az LGB mögé, valamint a Corbyn féle új baloldal elsősorban az angliai muszlimokra kezdett építeni, és ez tette szegény Tatchellt a Mozgalom Ernst Röhmjévé.

Tatchell ugyanis nyilatkozott kettőt és ezzel vált párjává. Elsőként is közölte, hogy a kontrollálatlan iszlám bevándorlás miatt ő egzisztenciálisan érzi fenyegetve magát – tegyük hozzá jogosan. A tőle megszokott retorikával le „iszlamo-fasisztázta” Iránt, Szaud Arábiát, a saría jogról meg nemes egyszerűséggel, mint klerikális náci gyakorlatról beszélt.

Amikor számon kérték, hogy ezt mégis hogy képzeli, mókásan futott bele saját csapdájába a „nem vagyok iszlamofób, de…” kezdetű mondattal.

 

Ez azért különösen vicces, mert ugye homofóbsághoz nála korábban annyi is elég volt, ha egy vitában valaki úgy kezdte a mondatot, hogy „semmi bajom a buzikkal, de…”. Így lett az ő beszédeiben homofób a pápától a torykon át mindenki. Csak hát a Mozgalom épp irányt vált, hasonlóan 1923 Moszkvájához, vagy 1936 Németországához, és hát az angszocba már nem fér bele az efféle szabadelvűség.

A liberalizmus kiveti szervezetéből korábbi liberalizmusát.

 

purpleAmikor Tatchell lenácizta a brit Muszlim Ligát, ami a szigetország legnagyobb muzulmán szervezete azért, mert az képes volt keresztény szervezetekkel együtt tiltakozni a melegházasság ellen, még nyugodtan megtehette ezt. 2016-ban azonban a „Refugees Wellcome” mozgalom delén ugyanez automatikusan hozza magával a liberális fatwát. Peter bácsi azonban nem bírt leállni a laza muszlimozásnál, rátért mozgalmának két „új betűjére” a T-re és a Q-ra. Tulajdonképp tényközlést végzett, amikor közölte azt, amit már mi is megírtunk: a transzszexualitásnak és az egész gender-bender marhaságnak semmi köze a melegség-jelenséghez. Se lélektani, se genetikai, se filozófiai, se logikai és semmilyen téren sem.

A dolog egyszerű: az emberiség 99.3%-a valamely nembe születik bele, a maradék 0.7% mutáció, akiket „hermafroditáknak” hívunk. Ha valaki azt képzeli magáról, hogy ő nem ahhoz a nemhez tartozik, amelyikhez valójában, az egy pszichiátriai betegség, a személyiségzavar egy sajátos formája.

Ha meg valaki egy személyiségzavart akar társadalmilag normalizálni, az meg szociopata.

 

A transzszexualitás ráadásul egyáltalán nem jelent homoszexualitást, lévén orvosilag is tény, hogy a homoszexualitás teljesen másképp működik. Tény, hogy például míg az öngyilkossági ráta például a normális lakosság – beleértve a buzikat is – körében olyan 4-5 ezrelék, addig ez az arány a transzszexuálisoknál 41 százalék. Egy svédországi kutatás megvizsgálta azt is, hogy milyen ez az arány az átoperáltaknál. Hogy a számokat érezzük: ez férfiak esetében 1973 és 2016 között férfiak esetében 138, nők esetében 116 volt. Ez ugye azt jelenti, hogy 40 év alatt az egész „téma” cakpakk érintett kétszázötven embert a 10 milliós országban.

Node ez az arány nem hogy jobb lett volna, hanem 46%-ra kúszott fel! Tehát a kb. 250 transzneműből majd a fele öngyilkos lett szépen.

 

A többi esetben is feljegyezték a súlyos klinikai depresszió, tudathasadás és egyéb konkrét pszichiátriai betegségek jelenlétét, tehát kijelenthetjük: az a tény, hogy a transzik betegek, abból mutatkozik meg leginkább, hogy azok. Szemben a melegekkel – állítja Tatchell, akik ugye melegként szépen elbuzeránskodnak, és bár köreikben is magasak a pszichiátriai meg egyéb betegségek arányai, azért nem ölik magukat halomra.

gayhitlerNos ezek az orvosi tények, és ezek kifejtése még a korábbinál is hatalmasabb fatwát vont magával. A NUS (ami Anglia legnagyobb meleg-szervezete) deklarálta, hogy a fehér buzik már nem néznek szembe semmiféle diszkriminációval, ezért javasolták is, hogy „az LGBT mozgalomból zárják ki a meleg férfiakat”. Az ok: a buzik transzfóbok és nőgyűlölők, tehát nemhogy diszkriminálva lennének, de ők a Mozgalom igazi ellenségei!

“A nőgyűlölet, transzfóbia, rasszizmus és bifóbia gyakran jelen vannak az LMBT társadalomban. Ez azért van, mert az egész Mozgalmat uralják a fehér, ciszhomoszexuális férfiak. A meleg férfiak nem szembesülnek igazi elnyomással, mint a meleg férfiak az LMBT közösségen belül, így nem kell számukra fenntartott hely a Mozgalom bizottságiban. Ösztönözzük az LMBT Társaságokat, hogy csökkentsék döntéshozó szervezeteikben a meleg férfiak túlreprezentáltságát.” – szól a hivatalos nyilatkozat.

A meleg férfiak persze néznek, mint borjú az új kapura és bár sikoltoznak, hogy hát őket azért így meg szokták verni például az utcán a muszlimok, akkor ilyenkor a TQ-brigád rögtön le is rasszistázza őket, és a vitának vége.

Tatchell és társai mennek a levesbe: nem kell sokáig várni, hogy a Mozgalomba beépült elmebeteg paprikakingák újdonsült migráns barijaikkal verjék bézbólütőkkel a buzikat.

 

Erre amúgy a kies Thaiföldön konkrét példák is akadnak, ahol immár kis tájékoztatókat kapnak az európai és amerikai buzituristák, hogy hova ne menjenek, mert „transznemű bandák garázdálkodnak” bizonyos területeken, ahol a fiúlányok letámadják a kíváncsi amcsikat és briteket, és ha nem akarnak nekik fizetni, akkor megerőszakolják, kifosztják, végül agyonverik őket. Ennyit arról, mennyire egységes a Pride közössége házon belül. És hogy mekkora elnyomó és rasszista immár a nem eléggé diszkriminált ciszhomoszexuális, fehér férfi. Torrente szavaival élve: keblemre, de azért csak lassan, buzulás az nuku.

VanityFairJuly2015A másik történet pedig a szerencsétlen Bruce Jenner személyes kálváriájának újabb tragikus állomása. A pasas az Obama-ére libnyafi médiájának abszolút kirakatembere. Bár kirakatban van már 30 éve, mióta még a hidegháború alkonyán olimpiákat nyert. Ilyen téren Tatchell pártján áll, olyan szerencsétlen celeb, aki már jó ideje a bulvárlapok címlapjain éli az életét, ami hát láthatóan rá is mászott az agyára.

Amikor az egész transz- és genderőrület kirobbant, ő lett a bezzegember, az olimpikon férfiből operált nő, aki ugye épp ezért példa, a követendő, a szuperember. TV-show-k, címlapok, végül a Bátorság Érdemrend, amit – jegyezzük meg – általában azoknak a katonáknak szoktak adni, akik foggal húzzák ki a napalmtűzből a bajtársaikat. Helyettük az Bruce Jennernek ment tavaly. Volt is hatalmas „transzfób, homofób, rasszista (stb.) hisztéria”, főleg, mert egy valódi iraki veteránt fosztott meg a cím megszerzéséről, aki egymaga öt ember mentett meg egy támadás során.

De most jött a hír: Jenner szarul érzi magát nőként, lévén ugye attól, hogy „nő lett”, még nem lett buzi, és még mindig a nőkért eped, de „ilyen állapotban azonban nagyon nehéz megtalálnia őket”. Hát Bruce! Húzz el valami moziba vagy főiskolára, és zúzz be a klotyóba, lesd ki a pisilő nőket, és adott ponton ronts rájuk!

 

Durva öngól a QT-buzisugárvető lobbi számára, hogy minden jobber sikolyt épp saját kirakatemberük igazol vissza, amikor sajnálatos módon még mindig nőkért epekedik, még akkor is, ha már rávarrtak pár csöcsöt, lenyesték a kukiját és teletömték ösztrogénnel. Hogy ez trendi módon legyen megfogalmazva: „Caithlyn nőként is inkább marad olyan szexuális kapcsolatban, melyben ő tölti be a férfi szerepet.” Igen, ez nem Brezsnyev és a megszokott bikkfanyelv, hanem Amerika. 2016, Obama, és a Huffington Post melegrovata.

De a média szemmel láthatóan nem zavartatja magát Amerikában sem, hisz tényleg funkcionális idiótákkal van dolgunk. Oprah Winfrey (egyébiránt) leszbikus, biszex, afroamerikai tévésztár mutatta be 2008-ban Thomast, a gőzmozdonyt az „első terhes férfit”.

Thomas 2008-ban már szét volt túrva hormonokkal, így volt szakálla, meg minden, viszont mivel úgy gondolta „jó lenne egy nap majd babázni”, megtartotta a punciját és a méhét. Azóta még két gyereket szült, és miután kipottyantotta a harmadik szerencsétlent a Világba, úgy döntött „végigviszi” a dolgot, és csináltat magának kukit is. Ő most egyetemen tanít, egészen meglepő módon a gender-tanszéken. Az általa tartott szeminárium címe: transzgender termékenységi és reproduktív jogok.

Mi ezt Tudományos Buzizmus néven illetnénk, de hát mi ciszheteró rohadékok vagyunk…

 

Ő egy sztár. Node bocs: nem meleg! Ő egy nő, aki makkant agyilag. Heteroszexuális módon faszikkal szexszel azért, hogy gyerekeket szüljön, szám szerint hármat! Nem leszbikus, nem meleg, hanem egy elmebeteg heteró. Tehát akkor az elmebeteg heteró egyenlő lenne egy normális meleggel? Vagy akkor a melegek is elmebetegek?

Annie-Jones-a-szakállas-nőMaradjunk annyiban, a transzjelenség és a meleg-téma két eleve marhára külön történet, és hogy a bennünk rejtező liberális még mindig jobban el tudja fogadni az utóbbit, mintsem, hogy lenyelje azt, ahogy funkcionális elmebetegek lesznek egyetemi tanárrá abból a hatalmas tettből kifolyólag, hogy szarrá lövik magukat hormonokkal. Érdemes megjegyezni, egy szebb és boldogabb világban a szakállas nőket még a cirkuszban mutogatták az elefántember és a nyolc láb hosszú kígyó mellett. Hogy ez már nincs így, az nem is baj, de talán egy tanszéket mégse kellene a szakállnövesztés teljesítményének elismeréséül a fenekük alá tolni…

De hát az, hogy a melegekről nincs szó, és amit a szegény transzik sorsverte élete a valóságban jelent, arról egyáltalán már kezdetektől sincs szó. Ezek az ügyek nem valóságos, létező társadalmi problémák, csupán egy-egy ilyen elszigetelt, szánalmas történetek. Szimbolikus kultúrkampf-témák. A valóság  a transzklotyó törvény, amit – hasonlóan a melegházassághoz – jogi értelemben nem másra használnak, minthogy rohamos gyorsasággal teremtsenek az angolszász precedensjogban minél több példát arra, hogy miként írja felül a helyi, választott testületek döntéseit a központi parancs.

A homofób, transzfób, rasszista vádak – hasonlóan az antiszemitizmusnak hazudott antisorosizmushoz – kiváló kamuflázst biztosítanak a demokrácia lebontásához.

 

Okos – és nem meglepő módon főleg zsidó származású – jogászok Amerikában megkongatták a vészharangot. A történet nem másról szól, minthogy a transz-ügy révén fellazítsák a demokrácia alapját, a „család autonómiájának” intézményét. Ez a cél amúgy KIVÉTEL NÉLKÜL MINDEN totalitárius rendszer első és legfontosabb lépése, legyen szó a nácikról (a család helyett Hitlerjugend), a kommunistáktól (Úttörőmozgalom) és most az Egyesült Államok obama-sorosista angszoc brigádjáról, akik jó kis parazitaként a szövetségi állami iskolarendszert választották arra, hogy azon keresztül végigvigyék a platóni elvet, miszerint a gyerek az államé, nem a szüleié.

Az az illúzió, amit amúgy barátunk Zuckerberg is felajánl a Facebookon, miszerint 50 különböző „gender” közül lehet választani, meg külön teszt is van, hogy kitaláljuk mik vagyunk, ez csak gender-vákuumot okoz. Az említett jogászok szerint az igazságügyi és az oktatási minisztérium új rendelete már az abszolút szovjet-tempó, a „rendeleti kormányzás” főpróbája, ami szintén „transz-fedésben” folyik.

obamatoiletIgazság és Oktatás… egyre inkább orwelli újbeszél eufémizmus ez is. A két minisztérium új tervezetében a szövetségi kormány által finanszírozott állami iskolákban meg kell szüntetni mindenféle nemi szegregációt. Értsük jól: nincs többé fiú vagy lányöltöző, fiú meg lányvécé, sőt! Fiú és lány sportcsapatokat sem lehet többé alakítani! A szülőknek és tanároknak pedig nincs joguk a magát transgendernek tartó kisiskolásokat orvoshoz küldeni, szüleiktől engedélyt kérni, KÖTELESEK mindezt a gyerek saját bemondására elhinni.

Mindezt persze – hűen az obamai hagyományokhoz – mindenféle helyi sőt immár szövetségi törvényhozást megkerülve, legfelsőbb bírósági határozatot mellőzve, népszavazást és demokratikus megkérdezést megkerülve teszik, hisz a „népakarat” csak szar lehet, lévén a nép hülye, a népet szeretni populizmus. Obama – hűen amúgy deklarált céljához – beindította a buzisugárvetőt, mely úgy darál, mint Sztálin és Hitler „tisztogatógépe.” A szerkezet kriptonitja a valódi buziktól megszabadított meleglobbi, mely a Régi Mozgalom minden belső ellenségét szépen lejégcsákányozza. A haladás nevében úgy hentelik le az obamisták a „True Demeket” mint Leninék a mensevikeket, míg az angszoc óceánon inneni oldalán az muszlim balosok verhetnek immár lazán agyon egy londoni külvárosban buzikat. És ha esetleg azok ez ellen felszólalnak, máris kiszorítják őket saját lobbijukból mondván, hogy ők is rasszista, fehér buzik, akik csupán egymással dugnak elnyomás közben, az ibrahimok meg vigasztalódjanak egy sánta tevével.

Nem az a cél tehát, hogy megértsük a transzik és melegek bajait: az se számít ha a thai beach-eken, vagy a kebelre ölelt migránsok a londoni sikátorban őket verik botokkal agyon, hanem hogy a többségi társadalom (beleértve a buzikat is), annyira gyenge legyen, hogy végre lehessen hajtani a Nagy Liberálfasiszta Fordulatot.

Sőt, hogy kifejezetten kérje is Palpatine-t, hogy császárként tegyen rendet, mert a Köztársaság már nem látja el jól feladatát.

 

A CséHá első trilógiája folyik tehát, és a lényeg, hogy a többségi társadalom jogi és demokratikus rendszerének lebontásához úgy viselhessék a ránk mondott antiszemita, rasszista, homofób, transzfób vádakat, mint a rajzfilmgonosz a szemüvegét: „Csak nem lennél képes megütni egy szemüvegest?”.

Hát mi a magunk részéről annyit mondunk: de.


  B. Boogieman

8 hozzászólás

  1. Ugye tudjátok, hogy ez az állandó buzizás pszichikai betegség, az obszesszív-kompulzív zavar egyik típusa?

  2. Oprah mióta leszbikus? Van forrás?

  3. Azt hiszem, itt az ideje, hogy nyilatkozatot tegyek, miszerint én valójában egy férfi küllemű transznemű leszbikus nő vagyok, és csak azért csináltunk női küllemű transznemű homoszexuális férfi feleségemmel, pontosabban a könnyűiparból átvett kifejezéssel párommal öt gyereket, hogy bebizonyítsák a helyzet tarthatatlanságát…

  4. Bebizonyítsuk, de a telefon jobban tudja.

  5. Érdekelne, milyen tudatmódosító szert fogyasztott a blogger írás közben.

  6. Kéretik a MAGYAR NYELV VÉDELMÉBEN a “meleg” szót végkép elhagyni a témából!!! Semmilyen formában nem passzol ez a régi magyar szavunk, fogalmunk a szexuális devianciákhoz! Meleg szokott lenni a kályha, a fürdővíz, a gulyásleves, stb. de az ember legfeljebb 36,5 C. fok meleg. (Ha több ennél akkor az már betegség jele.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük