tutiblog

A PS böllérblogja. Bővebben a Gy.I.K.-ben.

Megint megdőlt egy hoax

A libnyaf sajtó pár hónapja alaposan felfújta az Áder alapította Környezeti Fenntarthatóság Igazgatósa kapcsán azt az eléggé elborult pletykát, ami szerint az államfő az ENSZ főtitkári székét próbálja maga alá ügyeskedni ezzel a kezdeményezéssel.Szórakoztató, ahogy az exkluzív hírekre mindig éhes belpolos újságírók rendre elhisznek minden hülyeséget, aztán később "sajtóban megjelent találgatásoknak" titulálva kell helyesbíteniük saját magukat.

Több »

Kik ölhették meg Borisz Nyemcovot?

Első olvasatra mindenkinek Putyin és a Kreml jut az eszébe, de milyen alternatívák lehetnek még? A leszámolás ma hajnalban bekövetezett módja bő egy évtizede nem divat Oroszországban, most valakik mégis úgy gondolták: ez lesz a megoldás.

Több »

A KOMMUNISTA DIKTATÚRÁBÓL A DEMOKRÁCIÁBA VALÓ ÁTMENETRŐL

Mi, az Országgyűlés képviselői – annak tudatában, hogy a múlt feltárása és az abból fakadó következtetések levonása; egyfelől az emberek és egyes csoportjaik, illetve az egész társadalom ellen a kommunisták uralma alatt elkövetett bűnök és azok elkövetői megnevezése, elítélése és a tettesek lehetőség szerinti jogi felelősségre vonása, a kommunista rendszer vezetői felelősségének hangsúlyossá tétele; másfelől e bűnök elszenvedőinek biztosított elégtétel …

Több »

Putyin látogatásának margójára – a korai helyezkedés megtörtént

Nem barátkozni kell az oroszokkal, nem kell szerelmesnek lenni Putyinba (mint a Jobbik), de a magyar diplomácia jó ütemérzékű offenzívája rövid távon is kifizetődő lesz. Hosszú távon meg majd elválik, az inkább múlik Merkel tárgyalási képességein és az orosz közhangulaton azaz, hogy éppen mennyi dokumentumfilmet vetítenek éppen a régi dicsőségről a „cári televízióban”.

Több »