Aristo

Senki Alfonz Ukrajnában

„A világ minden nemzetisége magáénak vallhatta volna káromkodásai alapján. De ez csak példa. Nem folyt ilyen vetélkedés érte.” Rejtő Jenő: Elátkozott part Rejtő Jenő halhatatlan hőse Senki Alfonz arról (is) híres volt, hogy állítólag az  összes országból kitiltották már és csak a legnagyobb titokban tartózkodhatott a Földön. Egyesek szerint ki kellett volna toloncolni a Holdra. Azért idézem ezt az rejtői …

Több »

A bolondok bosszúja

„… ha egykor Odüsszeusz, bajnok apám, meg nem bántott, lábvértes akhájok, benneteket, s most bosszút állni ezért nem akartok rajtam, a kérőket buzdítva.” Homérosz: Odüsszeia Az ifjabbik Plinius írja egyik levelében, hogy a volt praetort Larcius Macedot, aki Plinius szerint maga is rabszolga származék volt, a rabszolgái félig agyonverték a fürdőben. A szerző azt is megjegyzi, hogy származása ellenére, vagy …

Több »

Robotok

„Panem et circenses!” (Kenyeret és cirkuszt) Szállóige Juvenalistól A fent idézett Juvenalistól származik. Az is, hogy „Difficile est saturam non scribere.” Nehéz nem írni szatírát. Bizony. Ezt én is tanúsíthatom, hiszen legégetőbb, leghalálosabb problémáinkat is körüllengi a hülyeség semmivel össze nem téveszthető aurája, ami – nem tehetek róla – de engem röhögésre ingerel, legyen bármily tragikus is a szóban forgó …

Több »

Gyűlöletkeltés

„Föl ne dühíts, nyomorult, mert elhagylak haragomban, s úgy gyűlöllek, ahogy kedveltelek eddig erősen” Homérosz: Iliász Hírül adta a sajtó, hogy Berlinben – a szabadság és tolerancia európai fővárosában – a bíróság ezer euróra büntetett meg egy Jutta Lichtenberg nevű 62 esztendős hölgyet, mert a Facebook-on közzétett egy általa viccesnek gondolt képet. A kép felirata szerint a menekültek ellen a …

Több »