A megkanadásított magyari kormányról


Az egész liberális sajtó hangos örömujjongásban élteti a legliberálisabban összebarkácsolt kormányt, a kanadai kvótakormányt. Mert megfelelő arányban vannak női és férfi miniszterek, az egészségügyi miniszter egy orvos, a tudományokért felelős miniszter egy Nobel-díjas tudós, a nőkért felelős miniszter egy nő, a veteránminiszter meg egy veterán. Van muzulmán menekült miniszter, paralimpikon, és őslakos miniszterek. Valamint két ateista is – mert az fontos. Így tökéletesen leképződik a liberális kanadai társadalom összetétele, mindenki elégedett vala a nagy igazságosság láttán.

Miért Rigó

Hát volt ilyen dologra kísérlet Európában is, de persze nem a 2015-ös nívón, Magyariföldön Első Bécsi Döntésnek nevezték, és meglehetősen rossz sajtóvisszhangja volt így utólag, talán nem is véletlenül. Bár kezdetlegesebb változat volt, az elv azonban hasonló, mégis valahogy rossz a szájíz utána, legalábbis itt Európában. Az ilyesféle igazságtevés nem biztos, hogy sikeres.

Az elv alapvetően a képviseleti arányosságon alapszik, legyen a hatalmi, helyesebben politikai elit tükörképe annak a társadalomnak, amely a hatalomba választotta. Itt kell rögtön megjegyeznünk, hogy a társadalmi tükröződés egyáltalán nem írja felül az ideológiákat. Tehát míg a nőket a jobboldali kormány alatt mondjuk egy Selmeczi Gabriella képviselné, addig a baloldalin egy Vadai Ágnes, vagy egy Gy. Német Erzsébet. A szélsőjobbon meg az exbalóné Morvai.

Az átlag magyar nő viszont nem biztos, hogy bármelyikükben önmaga tükröződésére fog ráismerni.

Ha ideológiai semlegességre és tükörképezésre vágyunk, akkor a társadalmi irányítást vertikálisan, fölmenő képviseleti rendszerben lehetne megoldani, ami elvileg érdekes gondolat, de mivel fasizmus néven ez az elmélet eljátszotta a közbizalmat, ilyenben manapság nem PC gondolkodni.

(A kevésbé éles eszű, liberális olvasóinknak külön kiemeljük, hogy nem vagyunk fasiszták, a vertikális társadalomirányításban, mint elméleti konstrukcióban látunk némi vitaindító fantáziát.)

A hű társadalomleképezésben ráadásul bujkál némi elitizmus is, valljuk be, a nép szereti azt hinni, a kiválók vezetik az országot. A kiválóság azonban nem mindenre ad garanciát. Lehet a tudományokért felelős miniszter egy valódi Nobel-díjas tudós, mondjuk egy egyedülálló részecskefizikus, de mi garantálja, hogy ettől még jó politikai, gazdasági döntéseket tud hozni. Hasonlóképpen Puskás Ferenc sem feltétlen lett volna jó sportminiszter. Az afféle kísérletek pedig, hogy egy személy jelenítsen meg társadalmi csoportokat vagy jelenségeket, ő testesítse meg azokat, nem feltétlen működőkepés.

A társadalmi csoportok személy szintű kifejezése és a tükrözés egy sokkal súlyosabb és tanulságosabb eredményre vezetne, amely viszont első látásra az egész elmélet paródiája, antitézise lenne. Fejeződjön ki a hatalomban a valós társadalom, és a valós társadalmi összetétel. A többségi arányosság. Összegződjön a többség esszenciális minősége egy személyben, lássuk milyen kormányt is eredményezne ugyanez a logika minálunk, a kies Magyarisztánban.

[well type=”well-lg”]
Megkanadázott magyari kormány

Belügyminiszter: Rendszeres ittasan gyorshajtó, kínai piacon biztonsági őr és kidobóember. Naphosszat olcsó kocsmákban issza a kimért alkoholt, amit csak akkor szakít félbe, ha barátnője unszolására márkásnak tűnő holmikat lehet megvásárolni egy pláza parkolójában a “leesett a kamionról” autóból. Csempészett cigit szív, kétszer jelentették fel családon belüli erőszakért és kerítésért.

Kulturális miniszter: Vidéki zsákfaluban élő időszaki zöld- és közmunkás. Megfelelő bér és elérhető tömegközlekedés hiányában múzeumban, színházban, Budapesten még sosem járt. Egyszer szeretne elutazni Görögországba, de csak a tengerpartra. Általános ismereteit az RTL Klub híradójából szerzi be.

Egészségügyi miniszter: Elfekvőben dolgozó hatvan éves szakápoló, kilenvcenhatezrerháromszáztizenkét és fél forintos fizetéssel, saját bevallása szerint sosem volt nyaralni, és nem látta még a Balatont sem. Már nem is tervezi. Szabadidejében takarítást vállal multiknál.

Munkaügyi-miniszter: Dohányos, rákbeteg, szív- és érrendszeri panaszokkal küzdő ötvenes férfi. Munkájából kifolyólag gerincbeteg, és súlyos idegrendszeri panaszokkal is küzd. Helyettese egy több évtizede munkanélküli segélyen élő, újabban napi négy órában közfoglakoztatott segédmunkás.

Oktatásügyi miniszter: A magyar felsőoktatásban majd 10 évet lehúzott, de abból a munkája során szinte semmit nem profitál. Nyelveket nem beszél, részben diszlexiás, sorozat- és facebookfüggő. Könyvespolcot nem tart a lakásában, viszont fejből tudja a NótaTV előadóinak biográfiáját. Rendszeresen betelefonál délelőttönként a Telejósdába tanácsért, elméleti-tudományos alapon lottózik.

Földművelésügyi miniszter: Uniós támogatásból élő volt párttitkár, TSZ-elnök, vagy hozzátartozója. Alapvetően vállalkozó, de a folytonos forráshiányra hivatkozva sosem jelenteti be munkásait. Földjeit szántóföldnek használja, kizárólag az EU területalapú támogatása motiválja. Esténként panaszkodik, hogy a mezőgazdaságból nem lehet megélni, és csalással vádol mindenki mást, aki hozzáadott értékkel, minőséget termel, amiből később traktort vesz és házat épít.

Gazdasági miniszter: Piti adócsaló, aki havonként szünteti meg cégeit, érdekelt a fekete munkaerő-kölcsönzésben, a termékutaztatásban és az áfa-visszaigénylésben. Cégeit felszámolás helyett az idült alkoholista szomszédra íratja ügyvéd barátja segítségével.

Kormányzati kommunikációért felelős biztos: Hollandiából áttelepült leszázalékolt nyugdíjas. Az otthonról kapott nyugdíjából Magyarországon a felső-középosztálybeliek vidám és gondtalan életét éli, még arra is van lehetősége, hogy megtakarítson, valamint minden nap meghívja a falu teljes férfilakosságát fél liter vodkára. Könnyedén beilleszkedik, hamar megtalálja a közös hangot, kiválóan tud mutogatással kommunikálni. Felesége elől 40 éve sikeresen titkolja az alkoholizmusát.

Külügyminiszter: Ötvenes újpesti proli, aki a rendszerváltás előtt többször megfordult Jugóban és Cseszkóban, ahol kitűnő borotvapengét vásárolt, illetve csapolt sört ivott. Mindent megszerzett, ami idehaza elérhetetlen volt. Háztartási eszközeit Bécsből hozta be, ahonnan márkás szappant és kétrétegű wc-papírt is importált anyósának. A rendszerváltás után többet nem utazott, NY-feliratú baseball sapkája sejteti Amerika-barátságát, de titkon romantikával fordul Szovjetúnió felé. A határontúli magyarokat csak románokként emlegeti, akik elveszik a munkát. Helyettese fia, aki Londonba indult megcsinálni a szerencséjét, tányérokat mosogat és málnát szed vidéken, megkeresett pénzét lakbérre költi és gyűlöli a hazáját, amely elüldözte.

Környezetvédelmi miniszter: Teherfuvarozó vállalkozó, telephelyén még az olajszőkítés idejében leásott tartályokkal. Újabban a mátrai erőműbe szállíttat fát biomasszaként. Állítja, hogy az erdők tarvágása elengedhetetlen, mert az aljnövényzet rothadása üvegház-hatású gázokat bocsát ki. Egyszer látta, az RTL Klubban, hogy összeöntik a szelektált szemetet, azóta nem foglalkozik ezzel a kérdéssel. Tárgyalna Bős-Nagymarosról, hiszen a Dunakanyar szarrá betonozása nem lehet akadálya egy csodálatos mérnöki teljesítmény kivitelezésének.

Közlekedési-infrastrukturális miniszter: Vasutas-felmenőkkel rendelkező taxis. Kisebb kedvezményekért reptéri fuvarokról jelentett, később a belvárosi alvilág környékén mozgott. Az ingatlanbizniszbe a banki ingatlanaukciók kapcsán keveredik, amelynek lényege, senkit nem engednek a haveri körön kívül licitálni. Lakásfelújításban is érdekelt, illetve állami beruházások fővállalkozójaként osztja lejjebb a munkát, de pénz nem kerül ki a kezei közül.

Hadügyminiszter: Kissé elhízott akciófilm-rajongó. Az RTL2 miatta ismétli a Van Damme-filmeket, minden egyes percét valóságnak tartja. Military shopból öltözködik, imádja a késeket és a túlélő felszereléseket, de az erdőt, a természetet gyűlöli. Részegen rasszista kijelentéseket tesz, főleg a határon túli magyarok és a zsidók ellen. Mindkettő elveszi a munkát. A chemtrail ellen úszósapkát visel és szerinte vissza kellene hívni az oroszokat, mert akkor rend volt.

Miniszterelnök: Magyariföldnek nem egy, hanem 9 millió 897 ezer miniszterelnöke van, itt ugyanis, akárcsak a foci esetében, mindenki jobban tudja a másiknál, mi kell ennek az országnak.
[/well]

  Miért Rigó

Egy hozzászólás van

  1. Bravó! Miêrt Rigó! Ezek a tūlkêpzett szakemberek eltudjâk igazgatni
    Canadâriumot! Fontos szempont,hogy ne vegyünk róluk pêldât!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük