A fekete péntekekről


Amerikában érdekes módon majdnem egybeesik a Black Friday, vagyis az olcsó vásárlás szent ünnepe a Hálaadással. A leértékelés napja szinte fontosabb a születésnapnál, a Karácsonynál, vagy az ember testi épségénél.

[badge bgcolor=”#81d742″ value=”Bubu Woodcutter”]

A “fekete” jelző egyébként sokkal jobban illik, arra, ami valójában történt 1637. június 15-én, amikor a pequot törzs erődítményével szembeni, 600-700 pequot indián áldozatot követelő mészárlás után először hirdették ki a piros betűs napot. Persze, a megfelelő körítésre már akkor is adtak, így hivatalosan a sikeres betakarítás miatt adnak hálát az Istennek. De azért ebben is van egy csavar, mert az európai vallásüldözések elől menekült telepeseket anno a meggyilkolt indiánok tanították meg aratni, vetni, tüzet gyújtani kovakő és öngyújtó nélkül, merthogy annyira el voltak foglalva az aranykereséssel, hogy közben majdnem éhen haltak. Igen, a migránsok már akkoriban is többet adtak a szóbeszédre, mint kellett volna…

De hát ez Amerika igazi arca, ahol idén is elszabadult a pokol e nevezetes pénteki napon.

Az ünnepek ünnepe 2006 óta 7 ember életébe került, a sérülések száma pedig több ezernél tart. 2008-ban  Long Island-i Wal-Martban egy terhes nőt taposott össze 2000 ember. Nagyképernyős, akkor még nem teljesen lapos tévére mentek, a nő pedig elveszítette a gyerekét. Egy évvel később egy parkolóban lőtt egymásra két férfi, akik a feleségeik vitája miatt rántottak fegyvert. Pedig a szabad fegyvertartás nem jelenti egyúttal a párbajozás jogát is… A következő áldozat egy Walter Vance nevű gyógyszerész volt, aki vásárlás közben infarktust kapott: állítólag meg lehetett volna menteni az életét, ha a vásárlótársai nem elhaladnak mellette az olcsó PlayStation irányába, hanem esetleg segítenek. De ne várjunk csodákat Karácsony környékén.

2011-ben Kingstonban Gordon Jackson, civilben vásároló rendőr, a biztonság kedvéért paprika sprayjel lefújta a többi vásárlót, hogy meg tudjon kaparintani egy terméket. Aztán olyan is volt, egy Nebraskai Wal-Martban annyira olcsó volt a laptop, hogy az emberek egymás kezéből vadászták ki őket, illetve ha ez nem sikerült, akkor elgáncsolták egymást.

Valakinek persze az egész egy hatalmas buli, meg vásárolni amúgy is sokkal jobb részegen, és ha már ott van, akkor elüt két embert a várakozó tömegből, mert miért ne. Ilyen Seattle-ben történt pár éve. 2013-ban egy 11 éves gyereket taposott össze a tömeg. A palettán vannak még nyalánkságok, a karácsonyi vásárlás kezdetén rengeteg a késelés, a verekedés, a végkimerülés, az autóbaleset, és persze a boltok dolgozóit sem kímélik ilyenkor.

Az esemény persze nincs betiltva annak ellenére, hogy veszélyesebb, mint egy békefenntartó alakulatnál szolgálni Afrikában. Sőt, sok iskolában és munkahelyen a Hálaadáshoz hasonlóan ezt is kiadják munkaszüneti napnak, annak ellenére, hogy nem hivatalos ünnep, de rájöttek, ezzel növelni lehet a potenciális vásárlók számát és hozzájárulnak a gazdaság növekedéséhez. Persze közben azt kommunikálják, ez egy családi ünnep, amit a gyerekekkel a legjobb csinálni.

Régebben a lincselés és az akasztás volt hasonlóan kellemes családi kikapcsolódás…

Nagy örömünkre nálunk is sikerült divatba akarják hozni a Nagy Leárazás Hadiünnepét, melynek az lett az eredménye, hogy pénteken vér folyt a 150 ezerről 90 ezer forintra leértékelt tévékét Kaposváron, ahol végül a karhatalomnak kellett leállítani a kibontakozó tömegverekedést. Van egy olyan kósza gyanúnk, miszerint az lapostévékért egymást öldöklők csoportja tökéletesen egybevág a társadalom azon szegmensével, akik szerint „mindenkinek joga van egy jobb életre”.


  Bubu Woodcutter

4 hozzászólás

  1. “De ne várjunk csodákat Karácsony környékén.”
    De! Várjunk! Csodák meglepően gyakran történnek, csak vakok vagyunk hozzá legtöbbször.

  2. Fellázadt a píszí részleg bennem.
    Hát micsoda dolog Feketét emlegetni? Hát micsoda dolog Pénteket emlegetni? (gyengébbek kedvéért Robinson Péntekjét) 🙂

  3. Azonnal fel kell jelenteni ezeket a dolgokat,hiszen sok embereket sérthet. 🙂 🙂 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük